Kissé emlékeztet Hamupipőke történetére: szegény árva lány, gazdag rokonoknál, akik lenézik és megalázzák. Jane-ért azonban nem jön el rögtön a herceg: előtte egy lányiskolába kerül, ahol zord és szigorú körülmények között, de kitűnő nevelést kap, és ez lehetővé teszi számára, hogy ne üvegcipőben rohangáljon egy pénzes herceg után, hanem hogy munkába álljon és eltartsa magát. Persze nőként abban az időben nem sok választása volt: nevelőnőnek szegődik egy gazdag úr kislánya mellé, egy furcsa, hatalmas házba. Itt mindenféle önértékelési válságok és társadalmi különbségekből fakadó konfliktusok után egymásba szeretnek Mr Rochester-rel, a munkaadójával, de mikor már elhinné, hogy boldog lehet, a férfi szekrényéből is kipottyan egy elég durva csontváz... Lényeg a lényeg, Charlotte Bronte 100 évvel a Pamela után képes volt arra, hogy élvezhető keretbe töltsön egy tanmesét arról, hogy a szegény és nem különösebben szép lányok is megtalálhatják a herceget - bár nem fehér paripán, inkább fehér halántékkal.