Érdekes... egy szanatórium mindennapjai, ahol nem igazán lehet eldönteni hogy az ápoltak vagy az ápolók őrültek meg teljesen. Persze igaz az is, hogy mint minden egészségügyi intézményben úgy általában, itt sem érdekük, hogy a páciensek meggyógyuljanak, hiszen akkor nem lenne munka, pénz, stb. Ezért csak ímmel-ámmal gondoskodnak róluk, hatékonynak nevezett, brutális módszerekkel (elektrosokk-terápia, lobotómia).

Egy napon azonban egy lázadó érkezik a birkatermészetű betegek közé, aki rámutat az alapvető igazságra: nincs egyiküknek sem komoly bajuk, egyszerűen csak félnek a külvilágtól, a valós élet nehézségeitől, küzdelmeitől, és ezért hajlandóak akár a Főnővér lelki (és fizikai) terrorját is elviselni. Ettől a felismeréstől kezdve megváltozik az osztály élete: egyre többször szegülnek szembe a "hatalommal", és kezd visszatérni beléjük az életkedv, a tetterő.

Kesey regénye egy érdekes korrajz is lehetne, bevezetőjében részletesen ír arról az időszakról, amikor a történet játszódik. A 60-as években jött divatba a szanatóriumok intézete, ahová a problémás, kezelhetetlen embereket küldték, másrészt ahová a mindennapi élet eseményeitől tartó, "életképtelen" emberek önként jelentkeztek. Ezt a jelenséget a társadalom teljes mértékben elfogadta, mitöbb, még divatos is volt ilyen kezelésekre járni - itt kezdődött a pszichológusok fényes karrierje is, amikortól már széles körbe igénybe vették szolgáltatásaikat.