Nagy várakozással ütöttem fel az egyetemi évek alatt időhiány miatt mellőzött tankönyvet, hiszen nagyon érdekel a pszichológia, és Bernáth László előadásai közben kedvet is kaptam a sokféle irányzat mélyebb tanulmányozásához. Természetesen nem vártam színes-szagos, kihajtható oldalas, dúsan illusztrált művet, mindössze egy jól megírt, élvezetes és mindenképpen tanulságos olvasmányra számítottam. Csalódnom kellett. Az előzőekből egyetlen elvárásomnak sem felelt meg Pléh Csaba könyve, sőt! Majdnem sikerült kiölnie belőlem az érdeklődést az egész tudományág iránt. 

Mi kell tehát ahhoz, hogy egy izgalmas és érdekfeszítő témáról unalmas, élvezhetetlen könyv szülessen? Tapasztalataim alapján három tényező közrejátszása: egyrészt, a már amúgy is nehézkes szakzsargonnal megáldott témáról úgy írni, hogy egy mondatba a lehető legtöbb idegen eredetű szót zsúfoljuk bele. Ez az eljárás borzalmas mondatszörnyeket eredményez, ráadásul teljesen fölösleges is: a szavak túlnyomó többségének megvan az egyenrangú magyar szinonímája. Ez az "áltudományoskodás" teljesen öncélú, hiszen a legnagyobb koponyák a legösszetettebb jelenségeket is képesek egyszerűen és világosan elmagyarázni (lásd Nádasdy Ádám). Mindezt kiegészítik, éles kontrasztban, a kirívó helyesírási hibák. Sajnos ezekre tényleg allergiás vagyok, messziről, hátszélben is észreveszem őket. Végül, harmadikként említeném a könyv talán legnagyobb hibáját: a túlzott elmélet-centrikusságot. Nyilván bizonyos körökben ez az elvárás, de egy egyetemi tankönyv lehetne kissé szemléletesebb, részletgazdagabb. 

Folytathatnám a könyv szapulását még sokáig, de ehelyett inkább óva intenék mindenkit, aki csak pusztán kedvtelésből és nem muszájból veszi a kezébe: tarts ki! Hidd el, valahol biztosan rálelsz egy olyan pszichológiakönyvre, mely méltó módon vezet be e tudományág rejtelmeibe...