A 20. század történelmét bemutató hatalmas ívű regényfolyam befejező részéhez értünk, valahol a 60-as években vesszük fel a fonalat és az epilógus 2008-ba repít bennünket. A világ óriási változáson megy át ezalatt a pár évtized alatt: épphogy elkerülünk egy harmadik világháborút, Amerika és a Szovjetunió őrült atomversengésbe kezd, felépül a berlini fal, az afroamerikaiak kiharcolják az egyenjogúságukat, végül megroppan a rettegett Szovjetunió hatalma Európában. Kitalált főhőseink olyan ikonikus személyek körül forognak, mint Martin Luther King, John F. Kennedy, Nixon, Brezsnyev, Hruscsov vagy Gorbacsov. A magyar olvasónak külön csemege Németh Miklós felbukkanása és a magyar-osztrák határ megnyitása a Vasfüggöny megszűnése után.

A regény számos ponton elgondolkodtatott, amikor épp nem azon igyekeztem, hogy az első két kötetben (A titánok bukása, A megfagyott világ) megismert családokat rekonstruáljam. Számomra még mindig döbbenetes, hogy egy ember döntése, befolyása mekkora hatással lehet mások életére - sajnos legtöbbször a negatív irányba. Elgondolkodtató az is, hogy az első és a második világháborúhoz képest mennyivel kifinomultabb eszközökkel tudunk szenvedést okozni embertársainknak. Nincs már szemtől-szembeni küzdelem, nincsenek kivégzések, simán csak lebombáznak egy területet anélkül, hogy az "ellenségnek" arca lenne. A belső ellenségeinket sem zárjuk már táborokba, hanem simán csak nem engedjük őket elutazni, vagy munkát vállalni. Ez az arctalan, közvetett hadviselés gyakran kegyetlenebb megoldásokhoz vezet, és persze kisebb lelkiismeretfurdaláshoz az elkövető részéről.

Follett pozitív végkicsengéssel írta meg a trilógia befejező részét, főhősei végül mind megtalálják a helyüket a világban, sokszor elképesztő utat bejárva. A Kelet-Berlinből megszökő kamaszfiú amerikai rocksztár lesz, az egyedülálló fekete anya végignézheti, hogyan szerez diplomát a fia, majd ugyanez a fiú egy küzdelmekkel teli élet végén tanúja lehet Barack Obama beiktatásának, amit könnyes szemmel néz végig. Megható, felemelő pillanatok ezek, mind azt üzenik, hogy igenis szembe lehet szállni a történelem folyásával, sőt, más mederbe is lehet azt terelni. Aztán az ember elolvassa a híreket Trumpról, Putyinról, Észak-Koreáról, és rájön, hogy Follett bizony túl nagy bizalmat szavazott meg a jövő társadalmának.