A széppróza és a vers gyógyír, orvosság. A valóság előidézte szakadást gyógyítja a képzelet szövetén.

Időről-időre felbukkan egy könyv a semmiből, és teljesen elvarázsol, magával ragad. Wintersont már elég régóta olvasok, kedvelem is, de ez a regénye most nagyon megtalált. Pedig nem is igazi regény a szó klasszikus értelmében: nincs valódi története, sem lineáris időkezelése vagy legalább eleje-közepe-vége. Inkább egy gondolatfolyamnak tekinthető, amit az írónő életének mozzanatai tagolnak csupán. De micsoda gondolatok ezek! Valódi gyöngyszemek, szeretetről, családról, könyvekről - de nem ám Coelho-s vagy Oravecz Nórás mércével mérve. Értékes, belénk ivódó sorok ezek, amik egytől-egyig idézésért könyörögnek - próbálom is magam visszafogni a posztban.

Az önéletrajzi elemek részben ismerősek lehetnek az Oranges Are Not The Only Fruit című regényből, mely az írónő debütáló kötete volt, és meghozta számára az elismerést és sikert. Most megismerhetjük a valódi történetet, hogyan is vált JW azzá a nővé, akit ma már zseniális és forradalmi íróként tartunk számon. Hosszú út vezetett idáig, a megrögzötten vallásos nevelőanya, a titkolt, majd felvállalt homoszexualitás, az irodalom személyiségformáló ereje és az örökös identitáskeresés mind-mind meghatározzák írói örökségét. A regény "végére" Winterson már képes felismerni ezt, és képes arra is, hogy elfogadja finoman szólva is zavaros származását (miután hosszú nyomozást folytat valódi édesanyja megtalálására). A könyvnek mégsincs egyértelmű lezárása, hogyan is lehetne, hiszen Winterson továbbra is él, gondolkodik, érez és alkot - reméljük még nagyon sokáig.

A könyv varázsszőnyeg, más világba repít. A könyv ajtó. Kinyitod. Belépsz rajta. De visszajössz-e?