A könyvet múlt héten fejeztem be, és annyira fellelkesültem, hogy rögtön megnéztem a filmet is. Hiba volt. Tudom, hogy nem szabadna összehasonlítani az adaptációt és annak eredetijét, de sajnos annyira égbekiáltó eltérések és félreértelmezések voltak a filmben a regényhez képest, hogy nem tudom szó nélkül hagyni. A könyv nagyon tetszett: magával ragadó a stílusa, a hangulata, szinte "beszippant" a kis görög sziget atmoszférája, az ottani emberek világa. Bár a cselekmény fő vonalát egy szerelmi történet képezi, mégsem beszélhetünk egyértelműen romantikus regényről, annál sokkal többről van itt szó. Megismerhetjük a görögök gondolkodását, világszemléletét, illetve azt, hogy hogyan képesek mindezt összeegyeztetni a II. világháború eseményeivel, a nácik ámokfutásával. Rendkívül ironikus és egyben elgondolkodtató, hogy Hitler és csapatai a demokráciát szó szerint is megsemmisítik, mikor annak őshazáját is porig rombolják. A borzalmak ellenére a könyv képes megnevettetni (ami olvasás közben velem igen ritkán fordul elő - vagy csak rossz könyveket választok?). Nem veszi túl komolyan magát, bár súlyos gondolatokat, kérdéseket tár fel, ezt olyan stílusban teszi, ami egyszerre alpári és ironikus. Könyvnél ritkán szempont a "kényelem", de most ezt is megemlíteném: nagyban megkönnyíti az olvasást, hogy Bernieres rövid (10-15) oldalas fejezetekre tagolta művét, nem egyben, ömlesztve kapjuk az információkat. Ennyit a könyvről, és most a film: sajnos hollywoodi kezekbe került, éppen ezért botrányosan le lett egyszerűsítve egy bájos kis romantikus limonádé szintjére. A karakterek csupa szívjóság és vidámság, mindenki szép és fiatal, és persze mindenki túléli a háborút és a földrengést (legalábbis jóval többen, mint a könyvben). Dráma nélkül nem érezhető a mellé kontrasztként teremtett humor, irónia és bölcsesség, mely szerintem a könyv legnagyobb erőssége. (Na jó, a filmnek is van egy pozitívuma: legalább megismerjük benne Kefalónia szigetét, a regény gyönyörű helyszínét.)