Egy biztos: Tolkien hatalmas életműve nemcsak a saját, hanem fia életét is megalapozta, hiszen a mai napig apja hagyatékának gondozásából él. Ekkora mennyiségű szöveg úgy látszik két életre is elég... De félre a cinizmust, elvégre mégiscsak az egyik kedvencemről lenne szó. A könyv maga leginkább A szilmarilokhoz köthető, Tolkien első vázlatait, szövegváltozatait tartalmazza. Aki olvasta az előbb említett könyvet, annak a történetek nem jelentenek majd nagy újdonságot, mégis rendkívül érdekes élmény volt olvasni az első változatokat, olyan volt, mintha az ember beleshetne a kulisszák mögé: igen, így készül egy regény, így születik meg egy modern mitológia.

Ennek azonban megvan a hátránya is, ugyanis a könyv több mint felét teszik ki Christopher Tolkien szerkesztői megjegyzései, aprólékos, részletes és végletekig túlbonyolító magyarázatai a különféle szövegváltozatok különbségeiről. Ezzel az olvasmányélményt teljesen tönkreteszi, ezért aki nem nyelvészprofesszor vagy megszállott Tolkien rajongó/szakértő, az inkább maradjon csak a meséknél. Én először hősiesen végigrágtam magam a magyarázatokon, fejtegetéseken, de nem szerettem volna kiábrándulni a kedvenc könyvemből, ezért később inkább átlapoztam ezeket a részeket.

A legérdekesebb számomra az a folyamat volt, ahogy Tolkien mítoszvilága egyre távolabb került a valóságtól: eleinte bizony Anglia tájaira álmodta meg képzeletbeli világát, a tündérek apró kis lények voltak, akár a Pán Péterben és a hasonló kortárs mesékben, majd a történetek egyre komolyabbá, egyre bonyolultabbá váltak, így jött létre a szilmarilok ma is ismert története.