Ez az a mű, amit szerintem szinte mindenki olvasott már, hiszen könnyed, humoros stílusa felüdülést jelent a sok komor/ly kötelező olvasmány között. Akár még a mai diákok is magukra ismerhetnek egy-egy karakterben, annyira pontosan és hitelesen vannak ábrázolva. Persze bizonyos helyzetek, szokások már elavultak, ezek viszont megadják a lehetőséget, hogy egy előttünk 100 évvel elő diák életébe betekintsünk, és lássuk: a lényeg bizony nem változott.

A vicces, szatirikus felszín alatt azonban meghúzódik egy nosztalgikus, visszavágyódó hangulat is: Karinthy szeretettel ábrázolja diákkori önmagát, sőt, úgy tekint magára, mint aki nagy dolgokra hivatott, ám felnőtt énje cserbenhagyta, és beilleszkedett az annyira lenézett felnőtt világba. Érdekes ez a nézőpont, hiszen az ember hajlamos fiatalkori énjét tökéletlennek, félkésznek tekinteni, hogy ezzel is a fejlődését, a jelenkori állapotát biztosítsa be. Karinthy bátran elismeri, hogy a felnőttség visszalépés a gyerekkorhoz képest.