"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Luigi Pirandello: Uno, nessuno e centomila /Az ezerarcú ember/ (1926)

2017. július 25. - Barbie66

uno_nessuno_e_centomila.jpgA regény főhőse egy újabb gondtalan olasz uracska, aki jó dolgában a makarónis tál fölött a lét nagy kérdéseiről elmélkedik. Mivel egyéb problémája nincs, ezért kreál magának: egy nap a tükörben nézegeti magát, mire a felesége megjegyzi, hogy igen, minden szép és jó, csak az orra ferde egy kissé. Ebből a kijelentésből aztán olyan filozófiai magasságokba elmélkedi magát emberünk, hogy még a saját létét is megkérdőjelezi. Vajon hogyan látják őt a körülötte lévő emberek, és ezek közül melyik a valódi Vitangelo? Lehet, hogy nem is az, akinek saját magát gondolja? Vagy éppen személyisége mindazokból a képekből áll össze, amiket mások látnak belőle? Esetleg ezeken a kivetüléseken felül van egy igazi, senki által sem ismert Vitangelo? uno_nessuno_e_centomila2.jpg

Választ persze nem kapunk, hogyan is kaphatnánk, amikor a könyv lényege éppen a végtelenített filozofálás, minden konkrét végeredmény nélkül. A századelő olasz irodalmának tipikus témája ez, Mattia Pascal és Zeno ugyanígy önmagukba fordulással és saját fontosságukba vetett rendületlen hittel ütötték el idejüket, míg mások dolgoztak, szórakoztak, vagyis egyszerűen csak éltek. Svevo és Pirandello ugyanabban a téveszmében írták meg könyveiket, nevezetesen, hogy a saját magunkon való elmélkedés és személyiségünk elemezgetése önmagunkon kívül másokat is érdekelhet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr3412686523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása