"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

James Dashner: The Maze Runner Trilogy /Az Útvesztő-trilógia/ (2009-2011)

2017. november 19. - Barbie66

the_maze_runner.jpgBár a nagy sikerű könyvsorozat (eddig) valójában öt részből áll, úgy gondoltam, hogy az elsőként megjelent, szorosabb egységet képező három könyvvel foglalkozom együtt, az előzményköteteket majd külön-külön veszem górcső alá. Tehát az első három rész (The Maze Runner/Az útvesztő, The Scorch Trials/Tűzpróba, The Death Cure/Halálkúra) voltaképpen egy összefüggő, szó szerinti világégés utáni küzdelmes, nyomasztó történet egy csapat kamaszról. Egy rejtélyes cég mindenféle próbatételnek veti alá őket, így próbálva gyógymódot találni egy olyan vírusra, amit ők maguk terjesztettek el, és az emberiség nagy részét vérszomjas zombivá változtatta. A fiatalok számos fizikai, lelki és szellemi megpróbáltatáson esnek át, ám ne "Játék határok nélkül"-szerű feladatokra gondoljunk, a tét minden esetben a túlélés. Azon túl, hogy Thomas-nak és társainak életben kell maradniuk, el kell igazodniuk saját összezavart emlékezetükben, miközben gondolataikat és érzelmeiket is befolyásolni igyekszik a Veszett. Próbálnak rájönni, hogy kik is ők valójában, mi a céljuk az életben, jamesdashner.jpgés hova is tartanak - akárcsak a hétköznapi tinédzserek, azzal a különbséggel, hogy ők ezt mekizés helyett ádáz harcok közben teszik.

A trilógia tehát bővelkedik izgalmas jelenetekben, váratlan fordulatokban, aki odavan a letehetetlen, akciódús könyvekért, mindenképp olvassa el. Nekem a főhősök szenvedése túlzó volt, annyi traumán mentek keresztül, ami emberileg felfoghatatlan, és kissé hiteltelenné is teszi az egészet. Nem lehet ennyi mindenen átmenni maradandó lelki sérülések nélkül, hőseink azonban mindig felállnak, megrázzák magukat, és készek az újabb pofonra. Ezáltal elvesztik valódi, emberi jellegüket, és puszta tárgyakká válnak a the_maze_runner2.jpgcselekményben, akiket ide-oda lehet rángatni. Lehet, hogy pont ez volt a cél, és a történet is erről szól, de nekem így már nehéz szurkolni értük. Lehet, hogy a célközönség nem kíváncsi a lelki finomságokra, de a hasonló típusú Az éhezők viadalában valahogy sokkal jobban el lett találva ez az egyensúly, a filmes változatról nem is beszélve.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr6213310407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása