"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Laura Ingalls Wilder: Little House on the Prairie 1-9. /A farm, ahol élünk 1-9./ (1932-1971)

2020. augusztus 22. - Barbie66

little_house_books.jpgRégóta a várólistámon figyelt már a tévék hétköznap délutáni műsorsávját hosszú évekig uraló filmsorozat alapjául szolgáló könyv, amiről csak olvasás közben derült ki, hogy egy kilenc részes sorozat. Nem tántorított el a sok kötet, ugyanis már az első oldalak után rabul ejtettek az Ingalls-család kalandjai, amik voltaképpen az írónő visszaemlékezései. A 19. század végén, a telepesekkel éppen benépesülő Amerikában játszódó családtörténet sokszor inkább tűnt túlélő-kézikönyvnek, mint regénynek. Az önfenntartás érdekében rengeteg dolgot saját maguknak kellett előállítaniuk, és a részletes leírásokból akár mi is elsajátíthatjuk a húsfüstölés, vajköpülés, ólomöntés, vagy akár a házépítés minden csínját-bínját. Ez egyrészt rendkívüli szabadságot ad számukra, hiszen nem függnek kereskedőktől, mesterektől, másrészt viszont nem szól másról az életük, mint az élelem és a többi használati cikk megteremtéséről. Arról nem is beszélve, hogy a földművelő-életmódnak köszönhetően mennyire ki vannak szolgáltatva a természetnek: bármikor jöhet sáskajárás, hóvihar, aszály, akkor oda a termés, és abban az évben nincs se élelem, se pénz. Másfelől viszont elképesztő harmóniában élnek a természettel, Ingalls apuka csak beleszagol a levegőbe, és érzi az időjárás változását.

Voltaképpen az egész sorozatot ez a kettősség jellemzi, ami abból fakad, hogy saját, modern korunk mércéjével mérjük a leírtakat, vagy bele tudunk helyezkedni a 19. századi értékrendbe. Ez legjobban a gyereknevelés kérdésénél érhető tetten. Akkoriban a teljes autokratikus szülői szerep volt az elterjedt, vagyis lényegében a gyereknek "kuss volt a neve", teljes engedelmességgel tartozott szüleinek. Szeretettel nevelték őket persze, de sokkal nagyobb fegyelemmel is, mint manapság. Csak egy példa: az asztalnál csak a felnőttek beszélhettek, a gyerekek csak akkor, ha kérdezték őket. Ráadásul már egész kicsi koruktól kezdve keményen kivették a részüket a házimunkából, játékra, semmittevésre kevés idő jutott. Na most mindez a mai liberális, felvilágosult nevelési elveket vallva elborzasztóan hat, és a mi korunkban talán nem is állná meg a helyét. Ha viszont jobban belegondolunk, a gyereknevelés is a túlélésüket szolgálta: akadtak helyzetek, amikor a puszta életben maradás múlt a gyerek szófogadásán, vak engedelmességén. A ház körüli munkák végzése közben pedig a saját felnőtt életéhez nélkülözhetetlen készségeket sajátította el. Fontos észrevenni azt is, hogy a gyerekek boldogsága mennyire relatív, azaz a szemünkben milyen apró dolgoknak is tudtak örülni.laura-ingalls-wilder.jpg

A gyerekneveléssel szorosan összefüggő kérdés a férfi és női szerep megjelenítése Laura visszaemlékezéseiben. Bizony itt is elmondható, hogy a női egyenjogúságot még csak hírből sem ismerték, anyuka egyértelműen a családi tűz őrzője volt, székhelye a konyha. Apuka eközben a földet művelte, ellátta az állatokat, és persze a családot. Így volt, mert így kellett lennie, mert a családi munkamegosztás így volt kivitelezhető. A túlélés érdekében soha nem volt vita sem, apa szava volt a döntő, hiszen ha egy válságos helyzetben (mint például egy hét hónapig tartó, hóviharokkal súlyosbított tél) nem tartanak össze, biztosan nem élik túl. Egyszerűbb világ volt ez, jobban körülhatárolt szerepekkel és kemény szabályokkal - és ezek minden pozitív és negatív hozadékával. Elmondhatjuk tehát, hogy a mai szabadságunkat, a nők egyenjogúságát, a liberális gyereknevelést mind-mind a gazdasági jólétnek köszönhetjük, annak, hogy a mindennapjaink már nem a puszta túlélésről szólnak. Ehhez kellettek persze az olyan úttörő telepesek is, mint az Ingalls-család.

Laura leírásában viszont ezeket a kemény körülményeket, a társadalom szigorú törvényeit sokat finomítja a szeretet. Az ő családjában nem zsarnok apa és kiszolgáltatott anya volt, hanem harmónia és összetartás. Őt és testvéreit szigorúan, igazságosan, de nagy-nagy szeretetben nevelték. Mary, Laura, Carrie és Grace minden körülmények között számíthattak a szüleikre, tudták, hogy apa és anya majd valahogy úgyis megoldják. Sok-sok apró gesztus árulkodik a család összetartásáról, az én kedvencem az volt, amikor az új ház mellé minden családtag ültethetett egy fát, ami őt jelképezte - más kérdés, hogy aztán a következő télen mind elpusztult a hóviharban, és a családnak tovább kellett állnia. Ez az állandó vándorlás a regények másik kritikus pontja, mai szemmel nézve elképzelhetetlen lenne a gyerekeket így végigrángatni az országon.

little_house_books2.jpgAz állandó otthonkeresés- és teremtés közben Laura is felcseperedik, az utolsó részekben már szinte felnőttként láthatjuk, ahogy tanári karrierjét építgeti. Ez egyébként egy szintén rendkívül érdekes téma, a tanárhiány miatt ugyanis felsőbb évfolyamos diákok is elhelyezkedhettek tanárként, hogy aztán a tanév végeztével újra beüljenek az iskolapadba. Laura felnőtté válásával persze a szerelem is együtt jár, ám a romantika is mást jelentett akkoriban, mint manapság. A sok duma helyett a tettek volt beszédesek: hogy Almanzo, Laura udvarlója a mínusz 30 fokban is képes volt hosszú mérföldeket lovasszánon megtenni, hogy hétvégente hazahozhassa kedvesét, vagy hogy saját családját odahagyva, a kemény télben a fél országot átutazta, hogy Laura megkaphassa a karácsonyi ajándékát. 

Természetesen a fentieket sokszor a sorok közül kellett kiolvasni, mivel az írónő visszaemlékezéseit gyerekkönyv formájában írta meg, vagyis az egész történetet belengi az ártatlanság és az idealizmus. Ez egyébként jól is esik az ember lelkének, és teljesen ki is kapcsolja a környező világot. Éppen ezért volt nagy csalódás a sorozat utolsó része, amit utólag illesztettek hozzá, teljesen feleslegesen. Laura és Almanzo házasságának első négy évét vázlatosan, sokkal keserűbb hangvételben idézi fel, így  pedig elrontja a többi rész idilli, kedves hangulatát és békéjét, amit pedig szívesen magunkkal vinnénk a könyvsorozat befejezése után is.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr6816172458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása