Október - kedvenc karakterek

Olyan sok szempont szerint rangsoroltam már könyveket, hogy az egyik legalapvetőbb összetevőjük majdnem kimaradt. Volt már műfaj, helyszín és korszak szerinti listázás is, viszont a főszereplők eddig nem kerültek még napirendre. Pedig ha egy regényről mesél az ember, a hol és mikor játszódik tisztázása után általában a karakterekről kezd beszélni.

Rengeteg minden múlik egy jól eltalált főszereplőn, hiszen az olvasó leginkább rajta keresztül tud kapcsolódni a történethez. Lényegében mindegy, hogy szépirodalomról vagy ponyváról, tiniregényről vagy fantasyről van-e szó, egy karakter teljesen szubjektív okokból is elnyerheti a tetszésünket. Persze nem árt, ha egy szereplő jól kidolgozott, többdimenziós, és a motivációi, döntései is összhangban vannak a személyiségével - ilyet pedig egy bizonyos szint alatt ne keressünk.

Általában kétféle karakter szokott betalálni nálam: azok, akikkel tökéletlenségük, sebezhetőségük révén könnyű azonosulni, annyira emberiek, és akikben annyira magamra ismerek. Makacsok, hiúk, öntörvényűek vagy szeszélyesek, mégis szerethetők, mert tükröt tartanak elénk: "tessék, nemcsak te vagy ilyen makacs/hiú, stb., hanem mi is, és még könyvet is írtak rólunk". Aztán ott vannak azok a szereplők, akik annyival jobbak, bölcsebbek, bátrabbak vagy ügyesebbek nálam, hogy nem tudok nem felnézni rájuk. Ráadásul legtöbben még végtelenül szerények is, így aztán irigységről szó sem lehet. Az ilyen karaktereket fogadnám el legjobb barátnak vagy idősebb rokonnak, akire mindig lehet számítani. A listán is nagyjából ez a két típus szerepel, köztük néhány érdekes "hibriddel":

10. Cortez (Leiner Laura: A Szent Johanna gimi)

És akkor rögtön meg is cáfolnám magam, ugyanis vannak olyan karakterek is a listán, akikbe az olvasó simán csak belezúg. Jelen esetben nem a spanyol hódító-mészárosba, hanem az ő nevét becenévként viselő tini srácba, az elmúlt évtized egyik legismertebb magyar ifjúsági sorozatából. Mindegy, mennyi idősen olvassa az ember, ha kamaszként, akkor az aktuális halálos szerelmével, ha felnőttként, akkor az egykori első szerelmével azonosítja - mindkettő működik. Cortez az idealizált hősszerelmes: jóképű, titokzatos, menő és jófej is, vagy legalábbis a főszereplő Reni szemén keresztül ilyennek látjuk. Végül aztán már nem is őt látjuk olvasás közben, hanem egy konkrét Petit, Robit, Zsoltit vagy Pistit...

9. Nápolyi Johanna (Passuth László: Nápolyi Johanna)

Azonnal a kedvenc főszereplőim közé került a "badass" 13. században élt királynő, akinek nevét még a macsó, férfiak uralta történelem is megőrizte, igaz, nem a legkedvezőbb jelzőkkel. A magyar történészek mint András herceg elveszejtője emlékeznek rá, holott nincs egyértelmű bizonyíték arról, hogy részt vett volna első férje meggyilkolásában. Nem itt fogunk igazságot tenni, annyi bizonyos, hogy egy rendkívüli asszonyról van szó, aki még a középkori viszonyok közt is hosszú évekig képes volt megőrizni trónját. Igaz, hogy a női princípiumot így is teljesítette, elfogyasztott négy férjet és több gyermeke is született. Passuth regényes életrajzában mégis az uralkodói szerep és a magánélet közti folytonos tépelődés a legszembetűnőbb: a felszínen kemény és határozott királynőt folyton kétségek gyötrik és mindig több szerepben kéne helytállnia - lehet, hogy azóta nem is fordult olyan nagyot a világ?

8. Vianne Rocher (Joanne Harris: Csokoládé)

Kritikámban "jó boszorkány"-ként emlegettem a bájos kis regény főhősét, aki ősei életformáját követve, faluról-falura vándorolva éli életét. Bölcsességét, tapasztalatát és életszeretetét bárki megirigyelhetné (így is történik), ha nem éppen az volna a célja, hogy segítsen az embereknek boldogabbá válni, vagy inkább ráébreszteni őket arra, mi is teszi őket boldoggá. Ez persze sokaknak szúrja a szemét, hiszen egy boldog és elégedett ember kevésbé van rászorulva bizonyos intézmények (templom, illetve kocsma) látogatására. Vianne különleges, független és titokzatos karaktere finoman szólva is kilóg a kis francia falu többi lakója közül, akik mire észbekapnak, már el is veszítik jótevőjüket.

7. Matula (Fekete István: Tüskevár; Téli berek)

Két erős női karakter után jöjjön egy igazi, hamisítatlan nagypapa-figura. A két, városból szabadult kamaszfiú szemében Matula egyszerre mester, nagyapa és néha még varázsló is. A kis-balatoni Yoda, avagy Csősz Gandalf. Viccet félretéve, Matula bácsi személyisége és tanításai egyformán meghatározó erejűek Tutajos és Bütyök számára, akik az öreg pákász mellett kapnak először kóstolót a valódi életből. Azt nem tudjuk meg soha, hogy milyen férj vagy apa lehetett Matula, de hogy minden kamasz srác mellé elkelne egy ilyen bölcs mester, az biztos.

6. Mark Watney (Andy Weir: Mentőexpedíció)

Te mi tennél, ha véletlenek szerencsétlen összjátékaként egyedül maradnál egy idegen bolygón? Hogyan viselnéd el a nyomasztó magányt, az állandó életveszélyt? Én biztos nem sok sol-ig húznám a Marson, de nem véletlenül választottam Mark Watney-t az egyik kedvenc karakteremmé: ő bizony berakja a "Funky Town"-t és munkához lát. Persze nem hülye ő sem, pontosan tisztában van a rá leselkedő veszélyekkel, mégis képes fókuszálni, és szellemi energiáit a parázás helyett megoldások keresésére használja. Közben megmutatja nekünk azt is, hogy a tudósok és űrhajósok sem kockák, hanem igenis vicces és szeretnivaló emberek, és hogy a sci-fi műfajban is elfér néha egy kis humor.

 5. Katniss Everdeen (Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala)

 Azt hiszem az Éhezők viadala sorozat jórészt Katniss karakterének köszönheti a sikerét (ahogy a filmváltozat Jennifer Lawrence-nek). Remekül eltalált személyiség: egyszerre bátor és esendő, önfeláldozó és öntörvényű. Folyamatosan kételkedik önmagában, a döntéseiben, miközben szép lassan egy egész nép terheit veszi a vállára. Ő lesz egy országos forradalom vezéralakja, és közben elfelejtjük hogy még ő is csak egy tinilány, aki saját érzéseivel is legalább akkora küzdelmet vív, mint Snow elnök erőivel. Mi pedig hol követnénk őt a csatába tűzön-vízen át, hol pedig átkarolnánk a vállát és megvigasztalnánk.

4. Drakula (Freda Warrington: Drakula, a halhatatlan)

 A számos Drakula-megjelenítés közül Warringtoné a kedvencem. Az eredeti regényhez képest egyrészt sokkal többet is szerepel, másrészt szörnyeteg helyett egy karizmatikus, vonzó férfi alakját ölti magára. Egyszerű recept, ami a legtöbb nőnél működik: egy férfi sötét titkokkal, aki egyszerre kegyetlen és sebezhető, ráadásul van egy kastélya is. Az egész alakját belengi az erotika, ami nem sok szörnyről mondató el. Drakula gróf állatias vérszomja és isteni halhatatlansága egyszerre teszi őt ember alatti és emberfeletti lénnyé, ami lássuk be, elég különleges kombó.

3. Ursula Brangwen (D. H. Lawrence: Szivárvány; Szerelmes asszonyok)

 A szakdolgozatom témáját adó regény és folytatásának főhőse egy igazán megosztó figura, akivel nekem is elég viharos a kapcsolatom. A Szivárvány olvasásakor igazán üdítő volt, hogy a Brangwen család harmadik generációja végre kitör a nők igencsak szűkre szabott korlátai közül, és a saját lábára áll. Míg anyja és nagyanyja a családja körében találta meg a kiteljesedést, Ursula kitör a biztonságos közegből, hogy a városban, tanítóként keresse a kenyerét. Szánalmas bénázásait látva tanárként mélyen együttéreztem vele, akkoriban kezdtem én is a tanári pálya felé kacsintgatni. A folytatásban aztán már kevésbé tűnt szimpatikusnak, mégis helyet érdemel a dobogón, annyi időt töltöttem személyiségének elemzésével.

2. Gandalf (J. R. R. Tolkien: A hobbit; A gyűrűk ura)

Ha Matulát evilági bölcsnek tekintem, akkor Gandalf az ő fantasy-megfelelője. Frodó és Bilbó tanítómestere, Aragorn felfedezője, Szarumán leleplezője és a középföldei szálak mozgatója. A halhatatlan és végtelen tudású tündéken kívül ő az egyetlen, aki átlátja az egész képet, viszont ő ezt a bölcsességet hajlandó megosztani másokkal is. Fáradhatatlanul munkálkodik Középfölde békéjének megőrzéséért és az egyensúlyának fenntartásáért, de népeit nem puszta bábuknak tekinti egy sakktáblán. Korlátlan hatalmú tünde uralkodókkal és más mágusokkal tárgyal, aztán hobbit-gyerekeknek varázsol tüzijátékot. Kicsit úgy tűnik, mintha legszívesebben hagyná a nagypolitikát a csudába és csak kedélyesen pipázgatna egész nap. De Gandalfnak óriási a küldetéstudata, és a jó győzelméért kész az életét is feláldozni.

1. Lestat (Anne Rice: Vámpírkrónikák)

Valószínűleg nem meglepő, ki került a lista élére, az egyik kedvenc könyvem és filmfeldolgozásom főszereplője Lestat, akibe még az írónő is annyira beleszerelmesedett, hogy mellékszereplőből egy egész regényfolyam meghatározó alakjává tette. Lestat jóval több, mint "sima" vámpír - nyilván rendelkezik mindazokkal a vonzó tulajdonságokkal is, vagyis halhatatlan, tökéletes megjelenésű, vonzó és titokzatos - de ő mindezek mellé még nyughatatlan szellemmel is rendelkezik. Folyton többet és többet akar tudni magáról, a világról, és ehhez nem átall minden szabályt áthágni. Egy lázadó vámpír-fenegyerek, aki egyszer rocksztárként tündököl, máskor pedig vallásfilozófiai kérdéseket feszeget. Mindezeken túl végtelenül hiú és önhitt is, tökéletesen tisztában van vonzerejével és ezt nem is próbálja leplezni. Rice legjobb tudását adta Lestat karakterének megformálásakor, és a szeretet, amit iránta érez átragad az olvasóra is.