"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Ben Aaronovitch: Rivers of London /London folyói/ (2011)

2020. december 14. - Barbie66

rivers_of_london.jpgMintha J.K. Rowling nem egy kávézóban, hanem egy kocsmában (bocsánat, pub-ban) írta volna meg a Harry Pottert. Ez volt az első benyomásom erről az ígéretesen induló, aztán sajnos érdektelenségbe fulladó regényről. Pedig minden adott volt ahhoz, hogy most lelkendezve új kedvencet avassak, egyszersmind elkötelezve magam a sorozat többi részének elolvasása mellett. Egy mágikus elemekkel átszőtt krimi, ami Londonban játszódik, fanyar, tipikusan brit humorral - remek kezdés.

A regény számos erénye közül az egyik legnagyobb, hogy sikerül egy szimpatikus, jó humorú főhőst kiállítania, aki kellően (ön)ironikus ahhoz, hogy ne vegye túl komolyan saját magát. Peter Grant-tel együtt csöppenünk bele egy másik világba, amit mágusok, vámpírok és szellemlények népesítenek be, és ami végig itt volt az orrunk előtt. Érdekes elméleteket olvashatunk a paranormális jelenségek tudományos megközelítéséről, és egy darabig Peter is próbál mindent racionálisan szemlélni, mígnem a regény egyik csúcspontjaként egy "Fuck me, I can do magic!" felkiáltással beadja a derekát a mágiának és varázslótanoncnak áll.

ben-aaronovitch.jpgKalandozásaihoz remek hátteret nyújtanak London ódon épületei, árnyas parkjai, esőáztatta terei, sőt, ennél jóval nagyobb szerepet is kap: a szerző szívesen mesél az egyes városrészek történetéről, és bele is szövi azt a cselekménybe. Ebben a részben például London elfeledett folyóit idézi meg, és mindegyiket egy-egy szellemlénnyel testesít meg, a földrajzi sajátosságaikat emberi tulajdonságokká alakítva.

Zseniális a kontraszt a Londont benépesítő mágikus lények világa és a monoton, nyomasztó rendőri nyomozás realitása között. Aaronovitch igazán hitelesen mutatja be a brit rendőrség bürokratikus világát, a különféle hivatalok közti hatalmi játszmákat, az unalmas papírmunkát, a rengeteg értelmetlen és fölösleges előírást. A kriminek ez a vonulata érdekes volt számomra, de maga a fő szál, a gyilkos utáni hajsza valahogy elsikkadt.

És el is érkeztünk az erős kezdés utáni visszaeséshez, ahhoz a ponthoz, ahol rájöttem, hogy ez a könyv nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeimet. Egész egyszerűen megfogalmazva Aaronovitch sokat markol, de keveset fog: a történet szétfolyik, nincs fókusz. Sem a varázsvilágot nem ismerjük meg kellő mélységben, sem a detektívesdi iránt nem kelti fel az érdeklődést, ráadásul a főszereplőn kívül egyetlen markáns karaktert nem ismertünk meg. Elképzelhető, hogy nyaralásra magammal vinném a sorozat további részeit, de elkötelezett rajongóvá biztosan nem váltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr4316339374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása