December - kedvenc írók

Általános igazság, hogy minden jónak (és persze rossznak is) vége szakad egyszer. Ez történik most a blog fennállásának tizedik évfordulója alkalmából indított rangsorolós posztokkal is, ugyanis elérkeztünk 2020 és a top 10 bejegyzések végéhez is. Azt hiszem, a csúcson sikerül abbahagyni, a 12 hónap 12 posztjában bőven kimerítettem minden lehetséges témát.

Ez az utolsó lista méltó lezárása lesz a blog elmúlt 10 évének, hiszen most azokat az írókat veszem sorra, akik meghatározták ennek az időszaknak az olvasmányélményeit. Ezúttal tíz kedvencről lesz majd szó, azaz ebben a rangsorban most mindenkiért dicshimnuszokat fogok zengeni. Nem volt egyszerű tíz főre leszűkíteni a kört, de végül csak azokat az írókat válogattam be, akiknek a legjobban ismerem az életművét.

Még sosem írtam író-portrékat, mindig csak egy-egy mű kritikáját fogalmaztam meg, de ahogy bővült az egy írótól elolvasott művek köre, úgy lett egyre nagyobb rálátásom a munkásságukra. Elkezdtem felfedezni, hogy a kezdetben még különálló művek hol foglalnak helyet az adott szerző életművében, miben hasonlítanak és miben különböznek, illetve az idő előrehaladtával hogyan változnak.

Persze nem lettem szakértő ezektől a felfedezésektől, de az irodalomról, könyvekről és írókról vallott nézeteim sokat alakultak, változtak a hatásukra. Kíváncsian várom, mit hoz a következő tíz év!

10. Stephen King - "a beteg"

Az amerikai szerző leggyakoribb jelzője a "horror nagymestere", amire bőven rá is szolgált. Az ő regényei kapcsán merült fel bennem először a kérdés, hogy aki olyan durva témákat választ, mint például gyerekek meggyilkolása, emberek kínzása és hasonlók, az vajon normális-e? Egyáltalán összefüggésbe hozható-e egy író lelkiállapota a műveivel? King feltűnően sokszor gyerekeket választ főszereplőnek, és finoman szólva nem kíméli őket - erre magyarázatul szolgálhat a tény, hogy pályáját tanárként kezdte, amiről gyorsan átváltott az írásra. Ha már feltétlen címkézni szeretnénk, én sokkal helytállóbbnak tartom az "emberi lélek boncmestere" jelzőt, mert King a lélekábrázolásban nagyon erős. A sok rémség, kitalált lény meg patakzó vér sem tud annyira félelmetes lenni, mint az emberi elme sötét bugyrai, ahova előszeretettel kalauzol el minket. Számomra sokkal ijesztőbbek azok a "földözragadtabb" művei, amikben a pszichológiai vonal a hangsúlyosabb (A ragyogás, Tortúra, A halálsoron). A legősibb emberi ösztönök, elemi félelmek szintjének megragadásán túl King zseniálisan ábrázolja azt a társadalmat is, ami szereplőit kitermeli magából. Ő az "amerikai valóság krónikása" (ez az utolsó címke), aki lerántja a leplet a hamis kisvárosi idillről, és megmutatja Amerika igazi arcát. Viszont még a nagyobb szabású, fantasy/sci-fi elemekkel tarkított, társadalomkritikai regényeiben is (A búra alatt, Az, A mobil) az emberi oldal tetszik legjobban, King ebben a legerősebb.

9. Doris Lessing - "a bölcs"

Nobel-díjas írót felvenni a kedvenc szerzőim listájára menő - bevallani, hogy néhány műve túlmutat az én felfogóképességemen - extra menő. Na jó, nem szeretném a saját korlátoltságomat erényként beállítani, egyszerűen arról van szó, hogy Lessing olyan mély gondolatokat képes megfogalmazni regényeiben (ékes példa erre a The Golden Notebook), amik magamtól eszembe nem jutnának - na de ezért olvas könyvet az ember ugyebár. Amit Lessing munkásságával kapcsolatban mindenképpen megjegyeznék, hogy ez a nő sosem alibizik, mindig kőkemény témát választ az íráshoz. Rendszerint a nők szemszögéből mutat be olyan kényes társadalmi kérdéseket, mint a rasszizmus (The Grass is Singing), az öregedés (The Diaries of Jane Somers) vagy éppen a problémás szülő-gyerek kapcsolat (The Fifth Child). Egy biztos, Lessing regényei nem ígérnek felhőtlen szórakozást vagy gondtalan kikapcsolódást, annál sokkal többet nyújtanak: magvas gondolatokat és lelki épülést.

8. Ian McEwan - "a szűkszavú"

A brit szerző stílusát a tűpontos mondatok, a rövid, de komplex regények fémjelzik. Ő az, aki röpke 200 oldalban képes megidézni egy egész történelmi korszakot, megteremteni a hozzáillő hangulatot, részletes, élethű jellemrajzokat kidolgozni és megfejelni az egészet egy lebilincselő cselekménnyel. McEwan regényei közül talán azok a kedvenceim, amikben betekintést nyújt olyan zárt "világokba", mint a bíróké (The Children Act), a tudósoké (Solar), a zeneszerzőké (Amsterdam) vagy éppen az agysebészeké (Saturday). Valójában ezek a különleges foglalkozások csak ürügyet jelentenek egy-egy izgalmas erkölcsi-társadalmi kérdés körüljárásához. Az emberi kapcsolatok több könyvében is főszerepet kapnak, legyenek azok tragikus családtörténetek (The Child in Time, The Cement Garden), vagy párkapcsolatok (Enduring Love, On Chesil Beach). Igazi posztmodern íróként néhol kihívás elé állítja az olvasót (Atonement, Sweet Tooth), és egy regény végén elhelyezett csavarral zárójelbe teszi az addig olvasottakat, egyszersmind új értelmet ad az irodalmi szövegnek.

7. Passuth László - "a krónikás"

Míg a legtöbb kedvenc szerzőt filmélményeknek, ismerősök ajánlásának vagy éppen egyetemi tanáraimnak köszönhetem, addig Passuthot saját magam fedeztem fel magamnak. Nagypapámtól örököltem az első tőle olvasott regényt (Hétszer vágott mező), és utána nem volt megállás, szépen gyűltek az antikvár darabok. Passuth a történelmi regények specialistája, szinte az egész életművét ilyen típusú művek alkotják. Mesterien ötvözi a hű korrajzot, a hiteles jellemábrázolást és a mozgalmas cselekményt. Történetiség és irodalmiság egyformán fontos a könyveiben. Hihetetlen történelmi tablókat fest, országhatárokon átívelő, egész Európát behálózó érdekkapcsolatokat tár fel, izgalmas korszakokat idéz fel. Megelevenedik a késő középkori (Nápolyi Johanna) és a reneszánsz Itália (Aranyködben fáznak az istenek, Lagúnák), a három részre szakadt Magyarország (Sasnak körme között) vagy a 16. századi Erdély (Sárkányfog). Azt nem tudom megítélni, hogy a történelmi hűséget milyen mértékben áldozza fel az olvasmányosság oltárán, de annyi biztos, hogy a cselekményt néhány kitalált szereplő is színesíti a közismert történelmi személyiségek mellett, cserébe viszont mindannyian részletes személyiségrajzot kaptak, és az eddig száraz adatként bemagolt nevek végre hús-vér emberként jelennek meg előttünk. Olyan jelentős alakok életrajzát dolgozza fel, mint Raffaello (Aranyködben fáznak az istenek), Caravaggio (Medúzafej), Giorgione (Lagúnák), Nápolyi Johanna, Hernan Cortés (Esőisten siratja Mexikót), Zrínyi Ilona (Sasnak körme között), Bocskai István (Sárkányfog) vagy II. Endre (Hétszer vágott mező). Az egyetlen kivétel A lombard kastély, ami a jelenben játszódik és egyfajta művészettörténeti krimi.

6. Jeanette Winterson - "az idézhető"

Winterson életműve az önéletrajzi ihletésű írásoktól (Oranges Are Not The Only Fruit, Why Be Happy When You Could Be Normal) egészen a fantasy-ig (The Stone Gods) terjed. Visszatérő témái a szerelem, a (homo)szexualitás és a nők helyzete, amikről olyan magvas gondolatokat képes megfogalmazni, amiket aztán jól elraktározhatunk a memóriánkban. A nyíltan leszbikus szerző ezekkel a közhelymentes, remekül idézhető sorokkal egyáltalán nem téríteni szeretne, egyszerűen csak a világ egy teljesen újszerű látásmódját mutatja meg nekünk. Például az egyik legemlékezetesebb ilyen trükkje volt, hogy nem határozta meg a főszereplő nemét (ami angolul egy külön nyelvi bravúr), így a regény (Written On The Body) végéig egyfajta szexuális relativizmusban tartotta az olvasót. Winterson párkapcsolati dinamikát feldolgozó regényei a kedvenceim, az újabb könyveivel sajnos ő is felült a divatos fantasy-vonatra (The Battle of the Sun), ami annyira nem áll jól neki. 

5. Anne Rice - "a botanikus"

Az amerikai írónőtől eddig két sorozatot (The Vampire Chronicles, Lives of the Mayfair Witches) kebeleztem be majdnem teljes egészében, ami pontosan 14 elolvasott könyvet jelent. Most következik majd a két egyszerre sorozatot lezáró, vámpír- és boszorkányvilágot elrendező utolsó rész, szóval nagy az izgalom. Rice alapjaiban újította meg a vámpír-irodalmat, szinte teljesen egyedül indította el a modern vérszívók kultuszát, ami végül a dicstelen Alkonyat-sorozathoz vezetett. Nem pusztán új horror-regényekről van szó, Rice egész vámpír-mitológiát teremtett, amit minden kötettel egyre szövevényesebbre hagyott burjánzani. A "burjánzó" kifejezés nem csak a sokasodó történetszálakra, karakterekre, hanem a regények nyelvezetére is illik: tobzódunk a leírásokban, jelzőkben. Az írónő megszállottja szülővárosának, New Orleans-nak, a legtöbb regénye itt is játszódik. Imádja a régi épületeket, pazar szobabelsőket és burjánzó (!) kerteket, ezek leírásánál szívesen el is időzik: minden érzékünkre kiható részletességgel fest le palotákat, parkokat (például soha ennyi növényről nem olvastam még egy regényben - innen a fenti címke). Néha úgy tűnik, mintha kezdene ráunni a vámpírvilágra, ez meg is látszik a kötetek hullámzó minőségén (bár még a leggyengébb is bőven az élvezhető kategórián belül van), és a vallásos írások felé is kacsintgatott, végül mindig visszatért szerelmetes főhőséhez, Lestat-hoz, akit egyszerű mellékszereplőből (Interview with the Vampire) emelt az egész sorozat központi alakjává.

4. Salman Rushdie - "a mágus"

A hazájából vallási okokból elüldözött (The Satanic Verses), többszörös Booker-díj nyertes (Midnight's Children) szerző élete bővelkedik az izgalmas fordulatokban. Rendkívül színes kulturális háttér jellemzi, ami könyvei alaptónusát is megadja. Bő lére eresztett, kacskaringós történeteiben rendkívüli élmény elveszni, csak győzzük tartani vele a lépést. Rushdie ugyanis hajlamos az "elszállásra", amikor annyira elveszik a saját szimbólumrendszerében, és annyira meg akar ragadni valami fontosat, hogy egy bizonyos mélységen túlra már nehéz őt követni (Grimus, Shalimar the Clown, The Satanic Verses). Könnyebb a dolgunk, amikor fogódzónak egy izgalmas cselekmény köré építi mondanivalóját (Midnight's Children, The Enchantress of Florence, The Ground Beneath Her Feet). Ilyenkor kiviláglik a brit-indiai író zsenije, ahogy keleti és nyugati kulturális örökségét mennyire egységes egészbe képes önteni. Egyszerre világít rá a két világ különbségeire, és mutatja be azt, hogy mégis milyen szorosan összefonódnak, mennyire elképzelhetetlen egyik a másik nélkül. Rushdie-t szokás a mágikus realizmus fő képviselőjének tekinteni, és valóban, regényeit át- meg átszövik a mesés elemek. Ezek sokszor játékosságot csempésznek az egyébként súlyos események közé, segítenek más szemmel nézni eddig ismertnek hitt világunkat, vagy éppen relativizálják alapvető társadalmi értékeinket. A legtöbb könyvében családtörténeteket olvashatunk, generációk sorsán keresztül mutat be történelmi eseményeket. Érdekes volt megfigyelni azt is, hogy előszeretettel választ művészeket főszereplőnek, így az amúgy is rendkívül összetett regényeit tovább színesítette a festészet (The Moor's Last Sigh), a színészet (The Satanic Verses), az írás (Fury), a tánc (Shalimar the Clown) és a zene (The Ground Beneath Her Feet).

3. Margaret Atwood - "a sokoldalú"

A kanadai írónő a kedvenc női szerzőm, akinél bár Lessing fajsúlyosabb, Winterson pedig szélsőségesebb, sokoldalúságban mégis felülemelkedik rajtuk. Egyedül Atwood képes ennyi különböző műfajban ugyanolyan magas színvonalon közvetíteni ugyanazokat a fontos gondolatokat női szerepekről, szerepelvárásokról és a velük járó problémákról. Lélektani regény (Surfacing), eposz-újraértelmezés (The Penelopiad), krimi (Alias Grace), fejlődésregény (Cat's Eye), fantasy (The Blind Assassin), sci-fi (Oryx and Crake) és feminista disztópia (The Handmaid's Tale) is készült ebben a témában. Az alapvető társadalmi struktúrákat is feszegető kérdéseit  Atwood mindig egy igényesen kidolgozott cselekménybe ágyazza, karaktereit és azok hátterét pedig olyan részletgazdagsággal építi fel, hogy olyan érzésünk támad, mintha regényeivel egy-egy külön kis világba kukucskálnánk be.

2. Haruki Murakami - "a fura"

Murakami viszonylag új kedvenc, aki szép lassan lépett elő ismert íróból kedvelt íróvá. Kezdetben még nem igazán tudtam hova tenni a stílusát, ami voltaképpen mágikus realizmus japán módra. Aztán egyszer csak "elkapott a gépszíj", és onnantól nem volt megállás - ilyen lehet a drog, vagy az anime is. Talán az 1Q84-gyel kezdődött a szerelem, és a Dance, Dance, Dance, Norwegian Wood, Hard-Boiled Wonderland után pedig komoly kapcsolattá mélyült. Imádom, hogy Murakami olyan fura, olyan más mint a nyugati szerzők, és hogy annyira jellegzetes a stílusa. Rengeteg a visszatérő elem a regényeiben, amik egyfajta ismertetőjelként is szolgálnak, ilyenek például a macskák, az éjszakai Tokió látképei, a főzés, valamint a zenei és irodalmi utalások. Murakaminál mindig nagy a kontraszt valóság és mágikus között, egyszerűen azért, mert rendkívül érzékletesen ragad meg olyan mindennapos mozzanatokat is, mint a főzés, evés, takarítás vagy bevásárlás. Hétköznapi főhősei észrevétlenül sodródnak bele egyre furcsább eseményekbe, rendszerint egy-egy különös mellékszereplő által. Murakami elvarázsolt világa valakit vagy megfog, vagy nem, én a magam részéről nagyon örülök, hogy annak idején feladta a jazz-kávézóját az írásért.

1. J.R.R. Tolkien - "a mesélő"

Bár rettentő régen olvastam tőle utoljára, azért még mindig a brit szerző a szívem csücske. A nyelvészprofesszorba annyi történet szorult, ami két írónak is elég lenne - megalapozta hát a fia megélhetését is. A világ egyik legismertebb fantasy-trilógiája (A gyűrűk ura) kezdetben csak intellektuális hobbiként indult, a szórakozásból létrehozott új nyelvek illusztrációjaként. Aztán Tolkient egyre jobban beszippantotta a saját maga által teremtett univerzum, és ahogy az Elveszett mesék könyvéből kiderül, az egyre távolodott az író világától időben és térben is. Az új nyelvekhez új népeket, kultúrákat, egész civilizációkat talált ki, és ennek a képzeletbeli világnak teremtéstörténetet és mitológiát is adott. Ezt A szilmarilokban foglalta össze, ami a fő művének tekinthető, mégha közel sem lett olyan népszerű, mint A gyűrűk ura vagy A hobbit. Az összes többi regénye ennek a történetóriásnak egy-egy epizódja csupán, ami jól érzékelteti a terjedelmét. Sajnos Tolkien kifutott az időből, és nem tudta befejezni ezt az óriási művet, melynek legnagyobb része így elnagyolt, vázlatos maradt. Pedig a kiforrott részei a magas fantasy gyöngyszemeivé váltak: szépirodalmi igényességgel megírt szöveg, nyelvi bravúrok és szimbolikus tartalom bújik meg Tolkien elvarázsolt világában.