Hosszú idők kemény munkája végre beérett: most először olvastam úgy eredetiben olasz irodalmat, hogy értettem és még élveztem is. A líraibb tájleírásokon kívül szinte teljesen megértettem a cselekményt és a párbeszédeket is, nem csak annyit, hogy valaki csinált valamit valahogyan. Mindezt úgy, hogy körülbelül két-háromhavonta kerül csak olasz regény a kezembe. Na de elég is az örömködésből, lássuk mire is jutottam feltámadó olasztudásommal.

A regény maga egy önéletrajzi ihletésű történet, azt az időszakot idézi fel, amikor Levit politikai okokból vidékre "száműzték". Az 1930-as évek közepén járunk, Olaszországban tombol a fasizmus, még élénken él az emberekben az I. világháború emléke, és mindenki érzi, hogy küszöbön a második is. A jómódú, virágzó kulturális életű Észak-Olaszországból érkezett Levi döbbenten szembesül a déli vidék elmaradottságával. A mai Basilicata megye (kb az olasz csizma sarka mellett) nagyon távol esik Rómától, Firenzétől, de még Nápolytól is. A főút és a vasútvonal is csak a messzi Eboli városáig jut el, utána délre kanyarodik, kikerülve ezt a vidéket (innen a cím is egy másik fordításban: Krisztus megállott Ebolinál).

A regény fő helyszíne Gagliano, egy párszáz fős falucska, az itteni élet bemutatásával betekintést nyerhetünk az olasz "felszín" alá. Levi nem kevés együttérzéssel tárja elénk a parasztok nehéz, küzdelmes és reményvesztett életét. Ez a végtelenül kizsigerelt, elszegényedett és mindenféle jövőképtől megfosztott társadalmi réteg alkotta a népesség zömét, beleszólásuk azonban nem volt az ország irányításába. Valami középkorból megmaradt, hibrid feudális rendszerben éltek a maréknyi elit szolgálatában, és esélyük sem volt a felemelkedésre. Levi ottartózkodása alatt nyitottan, érdeklődőn fordult feléjük, és  megdöbbentő körülményekről számolt be. Nekem például a falusi ház bemutatása volt az egyik legemlékezetesebb, ahogy hármas tagolásban aludt együtt az egész család: az ágy alatt az állatok, az ágyban a felnőttek, az ágy fölött lógó kosárban (!) a csecsemők. Ennél is sokkolóbb volt annak leírása, ahogy a nőstény kismalacokat ivartalanította a "mester" mindössze egy kés segítségével.

Levi próbálta hasznosan eltölteni kényszerszabadságát, és nem csupán festő-tudását tökéletesítgette, hanem egykori orvosi gyakorlatát is kénytelen volt újra elővenni. Helyettes orvosként bejárhatta Gaglianot és környékét, több emberrel is megismerkedett, de a betonbiztosnak vélt falusi rendbe is alaposan belekavart. Jártában-keltében szerzett tapasztalatai érlelték meg benne az elhatározást, hogy a "Dél" ügyével foglalkozni kell, a politikusoknak tennie kell valamit az ország déli részeinek elmaradottsága ellen. 

Mindez szép és jó, de mi, olvasók mit nyerünk ezzel? Mi értelme van más országok nyomorába bepillantani, messze lakó, régen élt emberek problémáit olvasni? Elég nekünk a magunk baja... Hosszan lehetne fejtegetni, hogy mi a gond ezzel a provinciális, szűklátókörű megközelítéssel. Általánosságban elmondható, hogy mások életét kívülről szemlélve más megvilágításba helyeződnek a saját problémáink is. Akit egy adott ország jobban érdekel a szokásos sztereotipizált képnél (mint jelen esetben Olaszország a pizzán és a spagettin túl), az sokat megtudhat az ilyen társadalomkritikai alkotásokból, sőt még párhuzamokat is felfedezhet a saját országának történelmével (lásd az Amerikába emigrált olaszok és magyarok sorsának kapcsolódási pontjai). Ha egészen őszinte akarok lenni, magyarul vagy angolul olvasva biztosan nem nyűgözött volna le Carlo Levi regénye, de a tudat, hogy ezt most eredetiben olvasom, sokat javított a könyv megítélésén.