"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Passuth László: Fekete bársonyban (1946)

2021. június 11. - Barbie66

fekete_barsonyban.jpgA szerző "spanyol trilógiájának" középső részét ugyanolyan történelmi hitelesség és igényes megfogalmazás jellemzi, mint az összes többi kötetét. Sajnos anélkül ugrottam fejest a monumentális regényekbe, hogy előzetes kutakodást végeztem volna (ami általában szándékos, az elvárásokat elkerülendő), így eshetett meg, hogy a trilógia első részét (Esőisten siratja Mexikót) még évekkel ezelőtt olvastam, és néhány hónapja befejeztem a harmadik részt is (A harmadik udvarmester), amikor kiderült számomra, hogy ezek a művek összetartoznak, és van egy közbülső, kimaradt rész is. Így sajnos nem valósulhatott meg Passuth szándéka, hogy a spanyol aranykort átfogóan, egy összefüggő tablón láttassa, csak a memóriámra hagyatkozhattam az amúgy is szövevényes családfa korosztályai közti ugráláskor. 

Mindig is érdekes kérdés volt számomra a Spanyol Birodalom hirtelen felemelkedése és gyors bukása, egyszerűen nem foghattam fel, hogy a mérhetetlen emberi és anyagi források birtokában mégis hogyan bomolhatott fel a királyság. Passuth köteteiből elég hamar kirajzolódik a kontinenseken átívelő birodalom összes problémája: a korrupt bürokraták garmadája, akiknek Dél-Amerika összes aranya sem tudja kitömni a zsebét, a központi hatalomhoz görcsösen ragaszkodó uralkodók, akik egy kézzel, egy íróasztalon akarnak kormányozni egy akkora királyságot, amiben sosem megy le a nap, vagy éppen a mindenek fölött álló Szent Inkvizíció intézménye, ami behálózta az egész társadalmat, félelemmel és bizalmatlansággal rombolva az emberi kapcsolatokat. Ezek összessége mind hozzájárult ahhoz, hogy a gőgös, megrögzött katolikus és bőszen hímsoviniszta spanyolokat rövid időn belül legyőzte a józan, protestáns, I. Erzsébet uralta Anglia, átvéve az irányítást az Atlanti-óceán fölött.

Mindezeket a történelmi igazságokat alapos utánajárással, szorgos kutatómunkával, hiteles forrásokkal megtámogatva tárja elénk Passuth, de nem téveszti szem elől azt sem, hogy történelmi REGÉNYT és nem tanulmányt ír: a részletes korrajzhoz lenyűgöző karakterábrázolások, drámai életutak és szépséges szöveg társul. Bár a tényeken nem változtathat, a homályban maradó részleteket kitölti az írói fantázia. És itt meg kell állnom és megemlékeznem magáról a szerzőről, aki mostanában csak az antikváriumok polcain lelhető fel, és az elfeledett írók táborát gyarapítja. Nem divatos dolog manapság történelmi regényt olvasni, ennyire igényeset és irodalmit pedig pláne. Passuth utószavából egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki szenvedélyesen rajong a történelemért, a művészetekért, és aki még Budapest II. világháborús ostroma alatt is a regényével foglalkozik: az óvóhelyen fejben összeállította az egész spanyol uralkodóház történetét, aztán a szétlőtt lakásba visszatérve első útja az írógépéhez vezetett. Ekkora elhivatottság átsugárzik a lapokról, és a könyvet elolvasva úgy érezhetjük, hogy nem csak egy érdekes történettel lettünk gazdagabbak, hanem valami sokkal többel. Olvassatok Passuthot!

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr5816589302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása