"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima (1997)

2021. augusztus 04. - Barbie66

csernobili_ima.jpgKerülgettem egy darabig a polcomon várakozó kötetet, gyűjtöttem a bátorságot, hogy belevágjak. Mitől féltem?  A mérhetetlen szenvedéstől, a sugárzás borzalmas testi tüneteinek ábrázolásától. Mikor aztán a kíváncsiságom legyőzte a félelmemet, kiderült, hogy az teljesen alaptalan volt. Bár lehetetlen a csernobili atomkatasztrófáról a fentiek említése nélkül írni, a Csernobili ima mégsem bulvárregény, nem elborzasztani vagy sokkolni akar, hanem megérteni.

Megérteni a sokszor felfoghatatlant: hogyan következhetett be egy ilyen méretű katasztrófa, ha állítólag az atomerőművek a legbiztonságosabb eszközei az energiatermelésnek? Hogyan fordulhatott elő, hogy a környező országok lakosait előbb tájékoztatták a robbanásról, mint az erőmű szomszédságában élőket? Hogyan lehetséges az, hogy a lezárt zóna lakói vissza-visszaszökdösnek sugárfertőzött otthonaikba? Alekszijevics a túlélők kegyetlenül őszinte és fájdalmas visszaemlékezésein keresztül keresi a választ ezekre a kérdésekre. És talán az a legnyugtalanítóbb, amikor meg is találja azokat, mert az első, zsigeri reakcióm mindig az volt, hogy ugyan, ez elképzelhetetlen, ilyen nem fordulhatott elő... aztán jobban belegondolva, jött a hideg felismerés: ó, dehogyisnem.

35 évvel az események után még mindig rezegnek bennünk, kelet-európaiakban, ex-szovjet tagállamok lakóiban azok a húrok, amiket a diktatúra idején pendítettek meg. Ezek a félelem és a bizalmatlanság húrjai. A családtagok, munkatársak, társadalmi csoportok folyamatos megosztottsága, az állami kommunikáció állandó ellenségkép-keresése, a valódi tények, információk módszeres elhallgatása még mindig nyugtalanítóan ismerős jelenségek, még mindig a mindennapjaink részei.svetlana-alexievich-2015.jpg

Nagyon sok minden kavarog bennem a Csernobili ima elolvasása után, nem véletlenül kapta Alekszijevics a Nobel-díjat 2015-ben - műve bőven túlmutat az erőmű katasztrófájának bemutatásán. Feltárul benne egy elnyomott, elfelejtett kis nép, a fehéroroszok tragédiája, akiket csak mostanában vett észre az EU is, hasonlóan szomorú okokból. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha azon a bizonyos napon, 1986. április 26-án más a széljárás, akkor ez a könyv akár rólunk, magyarokról is szólhatna.) Felsejlik benne az egész undorító, velejéig romlott szovjet politika működési mechanizmusa, ahol az emberi élet sosem ért annyit, mint a hatalom és a politikai érdek. Igen, pontosan ezért nem tájékoztatták a sugárszennyezett területek lakóit, ezért spóroltak az építőanyagokkal az erőmű építésekor és ezért nem volt egyetlen atomfizikus sem az erőmű vezetőségében. És végül, a legdöbbenetesebb felismerésként az írónő bevezeti a "szláv mentalitás" fogalmát, amit én kibővítenék kelet-európaira, annyi benne a magyarokkal közös elem.

Ez magyarázza azokat a látszólag irracionális eseményeket, mint a robbanás másnapján önként vállalt felvonulás, a jódtabletta elutasítása vagy a visszaszökdösés a fertőzött otthonokba. Összetett jelenségről van szó, de van benne egy nagy adag bizalmatlanság a tudománnyal és a technikával szemben, ami azzal függ össze, hogy a szovjet emberek technikai evolúciója hiányos, mondhatni a kőkorból egyből az űrkorba ugrottak. Nem alakult ki a tudomány kultúrája, sem idő, sem szükség nem volt rá. Műveli a paraszt a földjét ásóval, kapával, aztán egy tudós meg izotópokról meg sugárzásról beszél neki... dehogy dobja ő ki a nehezen megtermelt élelmet, inkább kicsempészi a lezárt zónából.

csernobili_ima2.jpgKelet-Európa sokféle népeit csak állandó rettegésben tartással lehetett fegyelmezni, így hát újabb és újabb ellenségképet kellett kitalálni és harsogni róluk a médiában. Hogy vélt vagy valós ellentétről volt szó, az nem számított, az emberek megtanulták, hogy a világ félelmetes és barátságtalan hely, az egyetlen biztos pont benne a házacskájuk a kerttel. Hogyan is várhatja tőlük bárki, hogy mindezt hátrahagyják? Hogyan is érthetnék meg, hogy az általuk ismert világ középpontja egy mérgező és az életükre veszélyes hellyé vált? Igen, pontosan ezért maradtak annyian a házaikban az evakuálás után is.

Végül, de nem utolsósorban szót kell ejteni a szláv lélek harmadik eleméről, ez pedig a fatalitás. Ahol olyan olcsón mérik az emberéletet, kialakult bennük egyfajta dacosság: minek nekem az ólom védőruha, egyszer úgyis meghalunk?! Nyugati emberek számára felfoghatatlan ez a gondolkodásmód, de bennünk, magyarokban sok esetben tetten érhető.

Ilyen jellegű néplélek-elemzést, amit ráadásul ennyire a sajátomnak éreztem, még nem olvastam sehol. Rendkívül kíváncsi lettem Alekszijevics többi munkájára is, amikben hasonlóképpen igyekszik feltárni egy-egy történelmi tragédia társadalmi-lélektani okait és hatásait. Talán ezekben a kötetekben kínál valami kapaszkodót, reménysugarat, mert a Csernobili ima után nem marad más, csak a kilátástalanság, a megrendült hit az emberekben, na meg az évmilliók alatt lebomló radioaktív részecskék...

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr8416649262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arthurthedent 2021.08.06. 18:10:56

"Megérteni a sokszor felfoghatatlant: hogyan következhetett be egy ilyen méretű katasztrófa, ha állítólag az atomerőművek a legbiztonságosabb eszközei az energiatermelésnek? "

Ebben például mi a felfoghatatlan? Egyszerűen összekevered a "legbiztonságosabb" és a "tökéletesen biztonságos" fogalmak jelentését.

Barbie66 2021.08.07. 09:38:12

@arthurthedent: Köszönöm az észrevételt.

Kyria 2021.08.08. 22:59:24

Erős lelkületű lehetsz, ha Téged nem rázott meg. Mondjuk én a sorozatot is feladtam a harmadik résznél, pedig a könyv után tudtam, mit fogok látni.

Barbie66 2021.08.09. 10:20:21

@Kyria: Szó sincs arról, hogy ne rázott volna meg, különösen a gyerekekről szóló részek :( De nem volt olyan érzésem olvasás közben, hogy az írónő direkt tocsogna az emberi szenvedésben, hanem inkább egy szinttel feljebb lépve próbál magyarázatot találni erre az iszonyú katasztrófára, próbálja megérteni az emberi reakciókat és a mögöttes társadalmi jelenségeket. Lehet az is számított, hogy én előbb láttam a sorozatot, és csak most került sorra a könyv.
süti beállítások módosítása