"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Szepes Mária: A Vörös Oroszlán (1946)

2022. augusztus 21. - Barbie66

a_voros_oroszlan.jpgSzepes Mária nevét eddig csak a gyerekeimnek olvasott Pöttyös Panni könyvekből ismertem, és meglepve fedeztem fel, hogy a termékeny írónő munkásságának ez mennyire kis szelete csupán. Művei közt akadnak versek, fantasztikus regények, forgatókönyvek és ezoterikus munkák is. Fő művének A Vörös Oroszlánt tartják, ezt a 40 évre tiltólistára került, bezúzott, majd újra felfedezett regényóriást. Szepes Mária művét nagyon könnyű félreérteni és félreértelmezni, lebecsülni és túlértékelni is. Az biztos, hogy rendkívül különleges és egyedi alkotásról van szó, amihez még csak hasonlót sem olvastam eddig.

A Vörös Oroszlán egy lélek több életen átívelő fejlődéstörténetét írja le, egy évszázados folyamatot, mely során az előző életeinek tapasztalatai és a mágikus tudományok elsajátításával a főhős az alkímia mesterévé válik és megszerzi a hőn áhított Elixírt, az örök élet italát. A regény két fő támpillére tehát a reinkarnáció és az okkultizmus. Ezeket alapigazságnak veszi és a létezésükbe vetett hit adja a cselekmény vázát. Az eddig megszokott vallásos/ateista világnézetű művekhez képest itt feloldódni látszik ez a dualizmus, és egy harmadik utat kínál a dolgok értelmezéséhez. Lélekvándorlásról, karmáról még sosem olvastam irodalmi köntösben, Szepes ezeket a jelenségeket nem fantasztikus szenzációként használja, hanem a karakterek személyiségfejlődését követi le velük, tehát a mű szerves részét képezik. Az állandó egyensúlykeresés mozgatja ezt a mágikus világot, a hit, hogy a jó és rossz ugyanúgy a világ részei és egyik sem létezik a másik nélkül. A túlzott tökéletesség ugyanúgy az egyensúly kibillenését okozza, mint a legnagyobb gonoszság. A legártatlanabb jótett is magában hordozza a rossz apró csíráját és a legsötétebb mélységben is ott a jóság parányi szikrája. Mennyivel emberközelibb felfogás ez, mint a kereszténység büntetésen és jutalmazáson alapuló túlvilágképe, vagy az ateizmus "kép nélkülisége". Azonban itt adódik lehetőség A Vörös Oroszlán félreértelmezésére: sokan egyfajta beavatási regénynek tartják, az okkultizmusba vetett hit első lépcsőfokának. Én olvasás közben egy percig sem éreztem semmiféle hittérítő szándékot, egyszerűen arról van szó, hogy a könyv keretein belül a fent vázol világképet igaznak kell elfogadnunk, hogy a történet működjön. Ahogy A gyűrűk ura olvasása közben elfogadjuk, hogy Középfölde létezik, vagy a Harry Potter- sorozatnál nem kételkedünk a varázslók képességeiben.szepes_maria.jpg

Ha tehát lehámozzuk A Vörös Oroszlánról a ráaggatott "okkultista Biblia" jelzőt, és tisztán irodalmi alkotásként tekintünk rá, nem követünk el szentségtörést, ha a hibáival is foglalkozunk. Így elkerüljük azt is, hogy ok nélkül túlértékeljük a regényt. Szepes rendkívüli teljesítménye mellett eltörpülnek a mű gyengéi, de éppen ezért ennyire bosszantóak. Kezdjük ott, hogy a regény néhol borzalmasan túlírt, túláradó, túl sok. A szépséges szóvirágok, meglepő szókapcsolatok néhol dzsungellé változtak, amin csak kínkeservesen lehetett átjutni. Tovább rontotta a helyzetet, ha egy alkímiai fejtegetést eresztett túl bő lére Szepes, mint például a lélek három szintjének (anyagi, szellemi és asztrál) leírásakor.

A nyelvezet mellett a történetvezetéssel is akadtak gondjaim: bár a lélekvándorlás megjelenítése remek, és látszólag izgalmas a sok különféle sors megismerése, egy idő után monotonná válnak a gyakran önismétlő életutak. Születés - fejlődés - sorsfordító esemény - hanyatlás - halál körei követik egymást, ki tudja hányszor, különféle történelmi korokban. Apropó, korok: bár minden újjászületést pontos évszám jelöl, a folyton változó korszakok külsőségei, nyelvezete (mint például az Apák könyvében) nem jelennek meg elég markánsan. A legfájóbb hiányérzetet pedig a női reinkarnáció hiánya okozta. Nem is értem, hogy épp egy írónő nem gondolt arra, hogy főhőse egyszer női testben szülessen újra. Bár a nők számtalan karaktere felbukkan a történetben, és némelyek igen fontos szerepet is játszanak benne, a valódi fejlődéstörténet megint csak egy férfié.

Miután jól lehúztam a regényt azok előtt, akik már-már vallási áhítattal áradoznak róla, itt az ideje, hogy megvédjem azok előtt, akik hajlamosak lebecsülni - egyensúlykeresés, ugyebár. Akadnak olyanok, akik azt is megkérdőjelezik, hogy A Vörös Oroszlán irodalmi alkotás-e egyáltalán. Őket valószínűleg az alkimista hókuszpókusz rettentette el a mű mélyebb megismerésétől, ami súlyos hiba. Erről a témáról egyedül A mágia története című alkotásban olvastam, de nem vettem túl komolyan már ott sem. Nem tagadom, hogy egy-egy homályosabb részen "lesz, ami lesz" alapon én is átsiklottam, de megérte türelmesnek lenni. Egyrészt az előbb emlegetett túlírtsága mellett is kivételes esztétikai élményt nyújtott a könyv nyelvezete, gazdag szókincse. A változatos, érzékletes szóképek többször is segítették a mondanivaló megértését, tehát nem csak öncélú szószaporítás történt. Nagyon egyedi volt a szereplők jellemzése is, ami sokszor eltért az eddig megszokottaktól. Különféle mágikus tanokat alapul véve a külső jegyekhez (orr nagysága, száj formája) kapcsolt belső tulajdonságokat, illetve a személyiségjegyeket az illető előző, mostani és elkövetkező életeinek összefüggéseiben vizsgálta.

a_voros_oroszlan2.jpgA lélekvándorlás ábrázolása volt a regény legnagyobb pozitívuma számomra. A testet kereső lélek, a gyermeki test fejlődését váró, majd kiteljesedő szellem, végül a hanyatló testtől való búcsúzás nem puszta bűvészmutatványok, valódi érzelmek kapcsolódnak hozzájuk. A karmikus sors beteljesülése sem üres frázis, hanem egy életeken átívelő, részletesen kidolgozott személyiség lassú fejlődésének utolsó állomása. Nem szabad megfeledkezni arról a hatalmas tudásanyagról, sokoldalú műveltségről sem, amit Szepes beépített a művébe. Bár a különféle történelmi korszakok külső jegyeinek megjelenítése hiányos, a kor szellemisége, a jelentősebb események (francia forradalom) és híres személyek (Marie Antoinette, Casanova) pontosan mutatják, hol és mikor járunk épp. Ráadásul ezeket a személyeket, eseményeket egy nagy és misztikus körforgás részeként értelmezi, zökkenőmentesen építve be őket a könyv okkult világnézetébe.

Rendkívül megosztó alkotás tehát A Vörös Oroszlán, de a megfelelő helyen kezelve sokat kaphat tőle az ember: a saját életének és környezetének újfajta látásmódját, egy vadiúj koordináta-rendszert a valóság megismeréséhez és persze nem utolsósorban egy különleges, semmihez sem fogható fejlődésregényt.

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr7317912395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása