"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan


Ernest Hemingway: The Sun also Rises /Fiesta, a nap is felkel/ (1926)

2014. július 07. - Barbie66

Néhány, hazájától meglehetősen távolra szakadt angol és amerikai éli világát Franciaországban, majd Spanyolországban. Utazgatnak, megszállnak itt-ott, délben reggeliznek, éjszaka vacsoráznak, beszélgetnek egymással, a helyiekkel, és rengeteget isznak - egyszóval remekül érzik magukat. Mindez azonban…

Tovább

Rudyard Kipling: The Jungle Book /A dzsungel könyve/ (1894)

Újabb gyerek-klasszikussal bővült a listám, ráadásul egy olyan darabbal, amit már az óvodában is lapozgattam. Talán épp akkor fogtam először "igazi" könyvet a kezembe, bár olvasni még nem tudtam, nagy igyekezettel forgattam a lapokat. Ezt a már-már történelmi pillanatot próbáltam felidézni, de…

Tovább

Doris Lessing: Love, again /Megint a szerelem/ (1996)

Egyik kedvenc írónőm ismét egy olyan regénnyel készült, amit olvasva az ember olyan érzésekről, gondolatokról szerezhet tudomást, aminek eddig a létezéséről sem tudott, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is jól ismerte őket, csak magának sem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mi is ez. Éppen ezért…

Tovább

Doris Lessing: The golden notebook /Az arany jegyzetfüzet/ (1962)

Egy írónő írása egy írónőről, aki egy írónőről ír... ezzel össze is foglaltam a mű lényegét. Egy nagyon mély, a nőiséget alapjaiban érintő könyvről van szó, ami mellett nehéz szó nélkül elmenni, egyrészt a stílusa, másrészt a mondanivalója miatt. Egy érdekes gondolatkísérlet keretében kapunk…

Tovább

Doris Lessing: The grass is singing /A fű dalol/ (1950)

Lessing könyve egy olyan házasság és egy életút története, melyek kudarcra vannak ítélve. Ebben több tényező is közrejátszik, de leginkább a kor és a helyszín rendkívül speciális jellege tehető felelőssé. A regény ugyanis a gyarmatosított Afrikában játszódik, a 20. század első felében. Egy olyan…

Tovább

Kazuo Ishiguro: Never let me go /Ne engedj el/ (2005)

Bár a könyv egy elképzelt világban játszódik, nem viseli magán a sci-fi történetek jellegzetességeit: nincsenek űrhajók, fura lények - látszólag minden ugyanolyan, mint abban a világban, amit mi is ismerünk - és mégsem. Ishiguro ugyanis továbbgondolta a mai álláspontunkat a klónozásról és annak…

Tovább

Gabriel Garcia Marquez: Szerelem a kolera idején (1985)

Marquez olyan művet alkotott, mely egy rendkívül nehéz témát ízlésesen, sőt szórakoztatóan tud feldolgozni. Az öregkori szerelem (és szex) talán még mindig tabunak számít, mégis helye van az életünkben, csakúgy, mint egyéb testi késztetéseknek. A regényben ezek a testi, "alantas" szükségletek együtt…

Tovább

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis (1896)

Bár nekem túl vallásos a könyv, azért mégis érdekes helyzetjelentést olvasni a történelem egy rendkívül érdekes és zűrzavaros időszakáról: a kereszténység szárnybontogatásának és a római Nero császár ámokfutásának idejéből. A Nobel-díjas lengyel szerző teljes elfogultsággal, az objektivitás…

Tovább

Doris Lessing: The diaries of Jane Somers (1983)

"If the young knew - if the old could." Ezzel a szólással fogalmazza meg Lessing művének fő üzenetét: ha a fiatalok tudnák, amit az idősek már megtanultak, vagy ha az idősek képesek lennének még azokra a dolgokra, amelyekre fiatalon, akkor... akkor mi is lenne? Mindenki teljes életet élhetne, nem…

Tovább

William Golding: Lord of the Flies /A legyek ura/ (1954)

Golding regénye a Robinson Crusoe és A pál utcai fiúk furcsa, kissé morbid keveréke. Egy csapat angol diák egy lakatlan szigetre vetődik, ahol felnőttek nélkül először önfeledten vetik bele magukat a különféle kalandokba, élvezik a szabadságot, az önállóságot. Ám az események egyre komolyabbra…

Tovább

Kertész Imre: Sorstalanság (1975)

Természetesen a magyar művek sem maradhatnak ki a Holokauszt-irodalomból, erre a legjobb példa Kertész Imre alkotása. A Nobel-díjas alkotás csak a magyarokat ismét a figyelem középpontjába állító esemény után lett közismert nálunk, sőt, már-már divatos is lett, készült belőle film is... jobb később,…

Tovább
süti beállítások módosítása