A Vámpírkrónikák harmadik kötetének szintén Lestat a főhőse, aki lázadó személyiségét követve, felfedi az emberek előtt a vámpírok létezésének titkát (persze dalszövegeibe rejtve), és ezzel kivívja a többi vérszívó haragját. Ám lázadása nem merül ki ebben: még az előző kötetben életre keltette minden vámpírok ősanyját, Akashát, aki most újra megjelenik, hogy bosszút álljon az emberiségen - illetve annak férfi tagjain. Ez a rész meglehetősen filozofikusra sikeredett, sok benne a misztikum, a régi események felelevenítése. Érdekes, hogy az emberek történelme is szerepet kap, de teljesen más megközelítésben - a vámpírok örök életéhez képest a pestisjárvány, a II. világháború és Hitler ámokfutása valamint a globalizáció problémái szinte egy időben, egymás után történtek. Felmerül a női-férfi szerepek kérdése is, mivel Lestat mindenáron próbálja meggyőzni Akashát, hogy férfiakra igenis szüksége van a világnak, ne irtsa ki őket. A könyv tekinthető egyfajta lezárásnak is, mivel a sorozat első három kötetének cselekménye között van szorosabb összefüggés, a többi rész csak lazán kapcsolódik egymáshoz. Sajnos ki kell térnem a filmre is, mert ennél borzalmasabb feldolgozást még nem láttam: az Interjú a vámpírral önmagában is remek film, a könyv hangulatát, mondanivalóját is hitelesen adja vissza (hiszen Anne Rice is részt vett a forgatókönyv megírásában). Ezzel szemben A kárhozottak királynőjéből és a Lestat, a vámpírból összegyúrt, Stuart Townsend-Aaliyah-féle adaptáció egyszerűen nézhetetlen, nem is ajánlom senkinek, hacsak nem szeretne egy életre kiábrándulni mindenféle vámpíros filmből. A szereplőválasztás botrányos, a speciális effektek nevetségesen gagyik, és ami a legrosszabb, a könyv lényege, a vámpírok (és Akasha) története egy egyszerű akció-horrorrá silányodott.