Fájdalmas volt végigolvasni és hatalmas megkönnyebbülés volt a végére érni. Száz visszaemlékezés, pillanatkép a II. világháborúról - gyerekszemmel. Az egykori Szovjetunió katonai sikereit - a számtalan sebesült és elesett katona mellett - a szenvedő, éhező gyerekeknek és nőknek köszönheti. Szétszakadt családok, túl korán felnőtté váló gyerekek, soha be nem gyógyuló lelki sebek - mind a háború hozadéka. Sosem volt ez másként és soha nem is lesz, mégis Alekszijevics volt az első, aki nyíltan és őszintén foglalkozott a témával. Természetesen a kötet teljes egészében csak a Szovjetunió bukása után jelenhetett meg, és ez a tény már önmagában elég ahhoz, hogy hitelesítse az interjúalanyok beszámolóit.

Ennyi szenvedést ilyen koncentráltan befogadni felér egy gyomrossal, mégis kötelezővé tenném mindenki számára. Olvassa el mindenki, fiatal, felnőtt és idős, jobb- és baloldali gondolkodású, liberális és konzervatív beállítottságú - mindenki, aki "elméletben", meg "erkölcsileg" támogatja a háborúkat bárhol a világon, bármilyen indítékkal. Nincs olyan, hogy "jó háború", meg "harc a békéért", meg "igazságszolgáltatás". Ezek szépen csengő szólamok, de ami mögöttük van, az rettegő gyerekek milliói, éhező családok, nyomorgó idősek, megnyomorított generációk. 

Alekszijevics nem tett mást, mint meghallgatta ezeket az emlékeket és lejegyezte őket. Nem nyúlt hozzá a felszakadó, gyakran évtizedekig elfojtott mondatokhoz, nem öntötte le felesleges pátosszal a nyers és igaz valóságot. Ez a háttérbe vonulás szerintem kifejezetten jót tett a könyvnek, sokkal igazibb, csontig hatoló. Nem egy ékesszóló író szavait olvassuk, hanem átlagemberekét, akik ugyanúgy éltek, reméltek, szerettek, mint mi. Rémes még belegondolni is, hogy mi mit tettünk volna az ő helyükben, vajon mi túléltük volna a háborút?

A legszívbemarkolóbb mégis az, hogy hiába élték túl szüleik elvesztését, otthonuk elpusztulását, az éhezést, a halál számtalan formáját, ezeken az embereken egy életre nyomot hagyott a háború. Sokan arról beszéltek, hogy elvesztették a hitüket Istenben, az emberekben, mások a mai napig várják a szüleiket... A háború tehát nem csak a gyerekkorukat, hanem a jövőjüket is tönkretette.