A francia szerző nem a finomkodó stílusáról ismert. Mind témaválasztása, mind pedig szókimondása enyhén szólva is provokatív. Ennek csak egyik oldala a figyelemkeltés, a másik inkább az elgondolkodtatás: Houellebecq nem fél állást foglalni (legalábbis szereplőin keresztül) olyan megosztó, de mindenkit foglalkoztató ügyekben, amiket mások inkább elkerülnek, vagy semmitmondó "píszí" szólamokkal intéznek el. Ez a bevállalósság nyilván azzal a kockázattal jár, hogy az olvasók egy részét elveszítheti, cserébe viszont felszabadító erejű is, hiszen nincsenek korlátok a szereplők, a cselekmény vagy a választott téma előtt sem. 

A Platform ennek megfelelően azt járja körül, hogy a szexturizmusnak milyen erkölcsi, társadalmi és gazdasági következményei lehetnek. Ehhez Houellebecq behatóan tanulmányozta az idegenforgalom folyamatait, utánajárt olyan népszerű turistacélpontok történelmének, mint Thaiföld vagy Kuba, de legfőképpen a nagy nemzetközi szállodaláncok helyi működését mutatja be. A multicégek vezetői nyereséges üzleti modellein levezetve valóban működőképesnek, sőt sikeresnek tűnhet az "Afrodité-program", ami lehetővé tenné, hogy a helyi prostituáltak, happy finish-masszőrök és társaik a szállodákban végezhessék szolgáltatásaikat, vagyis legalizálná a szexipart. A nyugati civilizáció szempontjából ez egy remek módja a turizmus felvirágoztatásának (Houellebecq karakterei legalábbis nagyon meggyőzően érvelnek), de nem veszik figyelembe a célországok vallási berendezkedését.

Míg a francia szerző a Behódolás című regényében már az iszlám térnyerését vizionálta, addig ebben a korábbi művében a nyugati kultúrával szemben fellépő fenyegető erőnek állítja be ezt a vallást. A globalizáció egyik legnagyobb problémája a különféle kultúrák találkozása közben az értékek ütközése: ami az egyik szerint elfogadható viselkedés, a másik szerint súlyos bűn. Ez a konfliktusforrás robban (sic!) a Platform végkifejletében, véget vetve minden üzleti és magánéleti tervnek, ambíciónak amit hőseink addig dédelgettek.

A társadalmi-üzleti szál mellett ugyanis kibontakozik főhősünk, Michel története is, aki egy negyven éves, francia férfi, aki Párizsban él és nem boldog. Élete céltalan, nincs igazi kapcsolata senkivel, csak a tévéjével. Apja halála után aztán részt vesz egy thaiföldi utazáson, ami - legyen akármilyen közhelyes - megváltoztatja az életét. Megismerkedik Valerie-vel és szenvedélyes viszony alakul ki köztük - Houellebecq tényleg nem fogja vissza magát, a könyv hemzseg a pornográf jelenetektől. Valerie minden vágyát valóra váltja, ő a tökéletes nő - mármint akit egy férfi szereplő és egy férfi szerző el tud képzelni. Itt Houellebecq az egyén szintjén is körüljárja a szex szerepét és fontosságát, és nem fél egyoldalú lenni: az ideális nő szerinte mindig kapható a szexre, könnyen eljut a csúcsra, benne van az édeshármasban, sőt, ő maga szervezi meg azt. Ennek a kritériumnak nem felelnek meg a nyugati nők, mert ők túl önzők, ezért van szüksége a nyugati férfiaknak az ázsiai örömlányok odaadására - és ezért működne a szexturizmus. Valerie az üdítő kivétel, és Michel végre életre kel: boldog, tele van tervekkel, néhány hónap alatt annyit él, mint más egész életében.

Már-már elhisszük a happy endet, de Houellebecq nem az az író: Michel álmai egy csapásra véget érnek, ahogy az üzleti befektetés reménye is befuccsol. Mintha a felsőbb igazságszolgáltatás szólna közbe, Michel nem érdemel második esélyt az élettől, nem kap bebocsátást a földi paradicsomba, ahhoz túl hitvány életet élt 40 éven át. Mintha ő vezekelne a jóléti társadalom összes bűnéért - ami bizonyos szinten jogos, hiszen az egész szexturizmus-program az ő ötlete volt. Bármilyen letaglózó is a regény vége, mégis így érzem kereknek, és így képes Houellebecq egyensúlyt teremteni.