Mostanra ért utol a Japán-láz, ami egyre inkább terjed kis hazánkban - főleg a mangák és anime-k szintjén. Mivel nem vagyok rajongója sem a fejhangon sipítozó ultraminiszoknyás diáklányoknak, sem pedig a meghatározhatatlan rendszertani kategóriába tartozó állatoknak, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a japán kultúra eredetéhez nyúlnék vissza, így talán sikerül pontosabb képet kapnom erről a távoli civilizációról.

Ezek a történetek valóban távoliak, térben éppúgy, mint időben: több ezer év és kilométer választ el minket egymástól - mégis, úgy tűnik hogy csak a térbeli távolság zavaró. Míg az európai mondáknál hagyatkozhatunk valamiféle alapműveltségre, (részben) közös kultúrára, addig a japán regék teljesen idegenek voltak, épp ezért nagyon érdekesek is egyben. A sok furcsaság közül csak néhányat emelnék ki: a legelső, ami azonnal szemet szúrt, hogy néhány kivételtől eltekintve a nőknek nincs neve! Nem tudni, hogy nem is adtak nekik, vagy csak arra nem voltak méltók, hogy írásban is rögzítsék őket, de ez azért elég markánsan kijelöli a társadalomban és a családban betöltött helyüket. Ide kapcsolódik a házasságkötés "szertartása" is: a férfi egyszerűen befeküdt néhányszor egy sötét szobában a nő mellé (ahol mindenki fantáziájára van bízva a folytatás), aztán amikor reggelig is ottmaradt, attól a naptól számítottak házastársaknak... 

A történetekből az is kiderül, hogy a vallás és a babona rendkívül mélyen beivódott a mindennapokba: az ókori és középkori japán ember mindenhol démonokat, élőholtakat vagy róka-szellemeket látott, és épp csak a szerencsén múlott, hogy ártottak vagy segítettek neki. Bár egy meglehetősen távoli kultúráról van szó, ezért nehéz azonosulni az emberek értékrendjével, világnézetével, de tanulságos kitekintésnek mindenképpen remek alkalom volt.