Ó, hát ez valami borzalmas volt. A könyv feléig bírtam, aztán elengedtem, mert teljesen lehozott az olvasásról. Biztosan nem jó időben talált meg, nem sok türelmem volt elmélyülni a cirkalmas lélekrajzokban, aprólékosan kidolgozott jelenetekben - máskor talán becsületből végigkínlódtam volna, de most beletelt volna egy hónapba is, mire a 400 oldalas regény végére érek. Nem gondolom, hogy valaha vissza fogok térni hozzá, be kell látnom, hogy bizonyos történetek nem valók mindenkinek.

A legproblémásabb az egészben a történetvezetés, mert úgy érzi az ember, hogy nem halad semerre, csak egy helyben topog. A könyv második fele állítólag pörgősebb és olvasmányosabb, de én ugye nem tartottam ki odáig. Csak Jim kínlódását követhettem, aki egy bírósági tárgyaláson idézi fel, hogyan hagyta hátra a bajba került hajót rajta több száz emberrel. A legénység tagjaként ez főbenjáró bűnnek számít, de egyedül őt tudták beidézni, a többiek elmenekültek az igazságszolgáltatás elől. Folyamatosan ugrálunk a bűncselekmény elkövetése, a bírósági tárgyalás és a két esemény közti idősíkokban, miközben újabb és újabb emberek kapcsolódnak be a cselekménybe, akik mind különböző módokon reagálnak Jim tettére. A fiatal tengerésztiszt mindig másik kikötőben bukkan fel a maláj szigetvilágban, egyre távolabb sodródva a civilizációtól.

Lehetett volna ez egy érdekes, izgalmas lélektani regény, egzotikus helyszíneken, bonyolult kérdéseket feszegetve, de sajnos az unalmas, egyhangú jelenetek, a vontatott történetvezetés és a jellegtelen szereplők miatt érdektelenségbe fulladt az egész.