Gogol volt talán az első nemzetközileg is elismert orosz szerző, aki lerakta az orosz irodalom alapjait. Szinte minden irodalomórán elhangzik, hogy a többi orosz szerző "valamennyien Gogol Köpönyegéből bújtak ki”. Bár ez egy másik műve, nem kevésbé fontos. Magán hordozza azt a különös jelleget, ami az orosz művek sajátja, és szinte néhány mondatból felismerhetők. 

Ezek a sajátosságok azonban nem feltétlen előnyösek, így az irodalomtörténeti jelentőségén kívül a történet rövidsége az egyetlen vonzereje. A novella fő motívuma egy abszurd esemény (Kovaljov orra eltűnik) és a szigorú államapparátus közti ellentét, ami igazából nem oldódik fel, mivel a hivatalnokok, rendőrök egyáltalán nem lepődnek meg a rendhagyó eseten, hanem ugyanolyan "ügynek" tekintik, mint bármelyik másikat. Csak számunkra furcsa a rangjelzésekkel feldíszített, egyenruhában feszítő orr és tulajdonosának találkozása, majd ugyanennek az orrnak ugyanolyan megmagyarázhatatlan módon történő visszakerülése az eredeti helyére. 

Az orosz kisemberek mindennapi nyűgjei egyfajta furcsa szenvtelenséggel vannak bemutatva, az együttérzés hiányzik az íróból, és így az olvasónál sem tudja ezt elérni. A kisemberek jelentéktelensége, az államgépezet mindenható hatalma és állandó jelenléte rányomja a bélyegét a történet hangulatára. Olyan, mintha semmilyen szép, nemes vagy fennkölt nem létezne ebben a világban, minden szürke és egyhangú. Ez a fajta realizmus eléggé nehezen értelmezhető az utókor számára, mert nagyon korspecifikus, és hiányoznak belőle azok az univerzális érzelmek, amihez a későbbi korok olvasója is kapcsolódni tud.