Most, hogy a filmváltozat második része hamarosan a mozikba kerül, gyorsan elolvastam a könyvsorozat következő kötetét, nehogy befolyásoljanak a filmvásznon látottak. Közben viszont eszembe jutott, hogy az első film nagyjából a könyvváltozat felét dolgozta fel, így még az is lehet, hogy a Dune Messiah cselekményéhez el sem jut a második rész. Persze ez a felismerés nem szegte a kedvem, így néhány nap alatt be is fejeztem Herbert sci-fi eposzának második kötetét. Miután a Dűnében lefektette világának alapjait, ezúttal már kevesebb időt szánt leírásra és magyarázatra, következésképp ez a rész sokkal rövidebb lett. Ugyanakkor megmaradt a komoly, sőt, komor hangulat, a szereplők továbbra sem mutatnak érzelmeket, viszont annál szívesebben elemezgetik a másik mondatait, szándékait. 

Sajnos Herbert elkövette azt a hibát, amin a legtöbb sci-fi történet elbukik nálam: világának nincsenek korlátai és ezáltal az események egy idő után elvesztik a súlyukat. Mivel egy kitalált univerzumról van szó (na jó, a mi Földünkről származó ősökkel, akik még Hitler emlékét is megőrizték), ezért a szerző újabb és újabb lényeket találhat ki ebbe a világba, akik újra meg újra felülírják az eddig megismert rendet, míg végül már teljesen zavaros lesz az, hogy kinek milyen képességei vannak és ezek kikre is terjednek ki. Az eddig istenként tisztelt Paul Atreides (a.k.a Muad'Dib, a.k.a Usul) aki a fremenek vezetője, majd az Arrakis bolygó mindenható ura lett, az első kötetben mindenki fölött állt, mindenkinél erősebb szellemi képességekkel rendelkezett, látta a múltat és a jövőt, képes volt olvasni bárki gondolataiban - most azonban kiderült, hogy vannak olyan lények, akiket mégsem "lát", sőt, még a közelükben lévőket sem, ezt kihasználva pedig egykori ellenfelei megpróbálnak fellázadni ellene. Rendkívül bosszantó és zavaró, hogy az eddig abszolútnak hitt hatalom és képesség egyszercsak relativizálódik, amikor hirtelen egy teljesen új faj/rend bukkan fel a Dűne világában. Ezzel súlytalanná válik az egész cselekmény, hiszen bármikor beléphet a képbe egy új erő, ami teljesen átrendezi az eddig megismert világrendet.

Túllépve ezen a problémán, Paul belső vívódása kapja a főszerepet a történetben, aki bár tudja, érzi, milyen sors vár rá és szeretteire, minden erejét megfeszítve próbálja ezt elkerülni. A rámért óriási feladat, hogy egy nép, egy bolygó messiása legyen, túl nagy áldozatot követel tőle, miközben valahol ő is csak egy ember. Legmeghittebb óráiban Chanival egy békés, egyszerű életről ábrándoznak, ami sosem lehet az övék. Klasszikus téma a kiválasztottak küldetéstudata és személyes vágyai közti konfliktus, de Herbert-nél rendkívül kifejezőn jelenik ez meg, miközben a mítoszteremtés folyamatát is végigkövetjük. Egy távoli jövőben elhelyezett civilizáción keresztül könnyebben mutathatta be vallás és politika kapcsolatát, azt a bonyolult rendszert, amivel emberek millióinak befolyásolják a gondolatait, a véleményét - hogy irányíthassák őket. 

Valóban zseniális, hogy egyszerre látjuk a magasztos célt, amit Muad'Dib kitűzött népe elé, és ennek a társadalomra gyakorolt hatásait. A sivatagos Arrakis termővé tétele, a Fűszer termesztésének kisajátítása hosszú távon biztosan az emberek javát szolgálják, de az ennek eléréséért indított vallásháború (dzsihád) több millió áldozatot követelt. Miközben Paul tudja, hogy ez a sok lehetséges jövő közül az egyik legkegyesebb, ez mit sem változtat azon, hogy pontosan érzékeli maga körül az emberek szenvedését és elégedetlenségét. Rendkívül érdekes megfigyelni, hogy milyen szertartásokkal, propagandával és mítoszokkal igyekeznek Paul uralmának/vallásának létjogosultságát igazolni. Itt jön a képbe Alia, Paul húga, aki már magzatként részesült a Fűszer áldásos-átkos hatásából, és bátyjához hasonló képességekkel rendelkezik. Ő a közvetítő Muad'Dib és népe között, a papnő, akihez az egyszerű emberek tanácsért, jóslatért fordulhatnak. Sorsa több ponton is egyezést mutat Paul-éval, de az övé mégsem egy előre kitaposott út, szabadabban alakíthatja életét.

Összességében tehát azt mondhatom, hogy Herbert ismét magasra tette a lécet sci-fi kategóriában, nem egy sima űrkalandot olvashatunk, hanem egy összetett, morális problémáktól feszülő, filozófiai mélységekig eljutó társadalomrajzot, ami egy fantáziadús helyszínen játszódik. A második részben viszont már ismerős volt annyira ez a különös világ és jelenségei, hogy nem terelték el a figyelmet a regény hibáiról. Ezek viszont inkább a műfaj sajátosságaiból erednek, semmint írói hanyagságból. Kíváncsian várom a filmadaptációt!