A regény a 18. századi gótikus irodalom iskolapéldája, vannak benne ódon várkastélyok, szellemek, kripták és ott a mindent belengő halálfélelem. Jórészt Madridban játszódik, a spanyol inkvizíció virágzása idején, egyik főhőse pedig egy szerzetes. Mégsem a vallásos buzgalom jellemzi a könyvet, sokkal inkább tanmesének tekinthető az egyház túlkapásairól és képmutatásáról. Rámutat arra, hogy az önhittséggel és gőgggel párosuló hit milyen könnyen megingatható, és arra is, hogy az egyház koholmányai (önmegtartóztatás, cölibátus, zárdaélet) mennyire életidegenek és milyen károsak.

Ebből a szempontból tehát Lewis írása bőven túlmutat saját korán, még akkor is, ha regényként kicsit kezdetlegesnek tekinthető. (Most tekintsünk el attól a kérdéskörtől, hogy az idők során a regények átmentek-e valamiféle fejlődésen, van-e a "régi" és a "modern" könyvek között minőségi különbség? Az eltérések inkább az emberek gondolkodásmódjában keresendők, más kötött le egy 18. századi olvasót mint egy modernkorit, és ehhez az írók is igazodtak. Vagy éppen ellenkezőleg, az elolvasott művek alakították az emberek világfelfogását? Hajaj, ez messzire vezet...) Szóval Lewis tipikusan a kortársai szája íze szerint írt: sok moralizálás, hosszú monológok, az "akciójelenetek" pedig csak jelzésértékűen, finoman jelennek meg. Más volt az ingerküszöb, ez nyilvánvalóan látszik. 

Bár a vallást illetően modern nézeteket oszt, a nők szerepét tekintve még mindig a "sötét középkorban" bolyong Lewis. A regényben megjelenő nőalakok gyengék, gyámolításra szorulnak, áhítattal töltik el a férfiakat - amíg meg nem kapják őket. Utána már csak gondot jelentenek, pláne, ha teherbe is estek. Az ilyen megbecstelenített nőket legjobb kiírni a történetből, hiszen az elképzelhetetlen, hogy megerőszakolásuk után a nagy szerelmük feleségül vegye őket. Inkább dugjuk őket egy sötét tömlöcbe vagy egyszerűen csak öljük meg őket. Itt tart a könyv a nemi egyenjogúság terén.