Németh László most már sokadjára bizonyítja be számomra, hogy a női lélek nagy ismerője - és nem csupán ismeri, hanem képes érzékletesen be is mutatni azt az olvasónak. Kárász Nelli és Kurátor Zsófi alakja mellé emelkedik Égető Eszteré, aki a három karakter közül a "legszentebb". A falusias környezet helyett, ami a Gyász és az Iszony kereteit megszabta, egy kisvárosi, jómódú polgárcsalád sorsa tárul fel előttünk. A remek jellemrajzok mellett a történelmi események, társadalmi átalakulások is fontos szerepet kapnak a regényben.

A történet Eszter életének egy-egy korszakát fejezetekre bontva mutatja be, először kislányként ismerjük meg, végül pedig nagymamaként veszünk búcsút tőle. Minden életszakaszában kiemelt szerep jut egy-egy férfinek, és Eszter kivétel nélkül csalódik mindegyikükben. Sajnos egyikőjüktől sem kapja meg azt, amire az adott időszakában szüksége lenne. Nagyapja hiába szereti, nem tud békében élni az édesapjával, aki nem tud mit kezdeni a kislánnyal, csak a saját ambícióit hajszolja. Férjével sem harmonikus a kapcsolata, a nyughatatlan férfi mindig többet szeretne elérni az életben, de nincsen meg hozzá sem a kitartása, sem a tehetsége. Elsőszülött fiához nagy reményeket fűzött Eszter, rajta keresztül újra egymásra találtak az apjával, de a fiú eltékozolja a képességeit. 

Németh remekül ábrázolja a családon belüli kapcsolatdinamikát, és bár elemzi minden szereplő mögöttes gondolatát, motivációját, nem tud nem részrehajló lenni Eszter felé. Hogyan is lehetne bármi negatívumot találni egy olyan nőben, akinek más vágya sincs, csak hogy a szerettei körében, békésen és boldogan élhessen. Égető Eszter szinte már Szűz Máriához mérhető önfeláldozással és odaadással fordul a családja felé, ez mégsem elég. Valójában amit Eszter meg szeretne valósítani, az egy illúzió, és a családja teljesen átlagosnak tekinthető. 

Az, hogy Eszter családja miért nem boldog, több okra is visszavezethető. Már a kezdet kezdetén kiderül, hogy Eszter és Józsi nem szeretik egymást, sőt, még csak nem is ismerik egymást igazán. Józsi néhány beszélgetés után azt hiszi, hogy Eszter lesz számára a tökéletes nő, majd passzív-agresszív módon kizsarolja tőle az eljegyzést és a házasságot. Eszter csak sodródik az eseményekkel, társadalmi nyomásra férjhez megy, családot alapítanak, de hamar rájönnek mindketten, hogy sosem fogják megtalálni a másikban, amire szükségük lenne. Az asszony ezután gyerekeinek szenteli az életét, de ez az önfeláldozása sem hozza meg a boldogságot. Bár gyerekei szeretik őt, nem teljesítik azt az álmot, amit Eszter álmodott számukra.

Voltaképpen a rossz emberismeret és a társadalmi konvenciók mellett azért sem boldog a család, mert ez a harmónia csak Eszternek fontos. Számára nem létezik más életcél mint szeretteinek gondozása, kiszolgálása, a nyugodt háttér megteremtése számukra. Nincs hobbija, érdeklődése, de még valódi szabadideje sem. A család többi tagja kergeti az ambícióit a nagyvilágban, egyedül ő az, aki mást sem tesz, mint hogy hazavárja őket. Hiba lenne lenézni őt ezért, ahogy nem szabad a "főállású anyákat" sem elintézni egy lekicsinylő mosollyal. Mindenki másként képzeli el a helyét a világban, a lényeg az, hogy ott legyen és úgy, ahogy az neki megfelel. Azonban Égető Eszter családján látszik, hogy mégis kell valami más életcél is a háztartás működtetésén túl, valami, ami csak neki fontos, és amiből erőt meríthet, mert a viszonzatlan, elismerés nélküli mártírkodás megkeserítheti az embert.

A történelmi korszak sem könnyíti meg Eszter törekvését a harmonikus családi életre, a két világháború (főleg a második) alaposan megtépázza az amúgy nyugodt kisváros lakosságát. Hiába reménykednek benne sokáig, végül őket is elérik a harcok, majd a politikai csatározások. Menni vagy maradni? Ez a dilemma kíséri végig Eszter életét, mikor az amúgy is széthúzó gyerekeit messze sodorják tőle a történelem viharai. A keserédes lezárással azonban mégis nyitva marad a lehetőség, hogy unokájával végre olyan meghitt és szeretetteli kapcsolatot alakíthat ki, amilyenre mindig is vágyott.

Németh családregénye zseniális portré egy asszonyról, aki annyira jó, hogy olvasóként sem lehet felróni számára a naivitását. Végigkövetjük életének valamennyi állomását, ahol mindig nagy reményekkel vetette bele magát a munkába, mások kiszolgálásába, hogy aztán ne kapjon vissza sem hálát, sem szeretetet - Eszter csalódásait azonban mindig csak a sorok közül érezhetjük ki, ő ezt sosem fogalmazza meg magának. Ezek a kimondatlanul maradt csalódások mégis vele maradnak, és a regény végére sokat keményedik az ő szíve is. Ennek a szépséges, de szomorú életútnak Németh remek krónikása, aki kiváló érzékkel fonja egybe a kor történelmi eseményeit, egy család sorsának alakulását és mindezeknek a lenyomatát a főhős lelkében.