A Moll Flanders sikerén felbuzdulva Defoe egy szinte teljesen ugyanolyan regényt írt 2 évvel később. A kor nagy slágerének számító ál-önéletrajzok egy-egy -finoman szólva- szokatlan női életutat tárnak elénk. Moll és Roxana a bűnbeesett, bukott nők elrettentő példái, ám egyúttal az erős, független nők archetípusai is egyben. A regények remek látleletet nyújtanak a 18. századi Anglia és Franciaország társadalmáról, a nők kiszolgáltatott helyzetéről.

Az egyértelmű moralizáló szándék sajnos rányomja a bélyegét a mű élvezhetőségére, és megakadályozza, hogy bármiféle együttérzés alakuljon ki bennünk Roxana iránt. Márpedig nehéz úgy végigkövetni egy karakter élettörténetét, hogy végig az ellendrukkerei vagyunk. Roxana ugyanis egy végtelenül hiú, önző és számító némberként jelenik meg előttünk, aki bármit és bárkit képes feláldozni a pénzért, ékszerekért vagy éppen ruhákért. Élete fő bűne, hogy gyermekeit sorra maga mögött hagyja, valamilyen úton-módon kibújik a szülői felelősség alól, és végül ez okozza a vesztét is. Egyre tehetősebb férfiak szeretőjévé válik, Franciaországban egy herceg kurtizánja lesz, Angliában pedig magáé a királyé (állítólag), miközben tetemes vagyont halmoz föl. Végül révbe ér egy holland kereskedő oldalán, és majdnem tiszteletreméltó feleség válik belőle, amikor bűnös múltja érte nyúl, és végül kisemmizve, egy börtöncellában éri el a vég.

Remek tanmese arról, hogy egy nő ne akarjon magasra törni, férj nélkül boldogulni, hanem szépen maradjon csak otthon és szülje az utódokat. Hiába csábító Roxana fényűző élete, szeretői kényeztetése, az anyagi függetlenség, a történet vége csak a megbánás és a bűnhődés lehet. Mert hiszen miféle nő az, aki ilyen lelketlenül lemond a gyerekeiről, hogy mások ágyában hentereghessen? A férfi-női kettős mérce iskolapéldája a regény, hiszen Roxana szeretőin senki sem kéri számon a "bűnben fogant" gyermekeket, és nyugodtan végignéznék, hogy Roxana éhenhal - de legalább végig tisztességes és becsületes életet élt. Arról nem is beszélve, hogy ha a történet főszereplője férfi lett volna, akkor ő lenne az új Don Juan, és vígan idéznénk legendás hódításait. Annyi igazságtalanság szorult a lapok közé, hogy néha a kezem is elfehéredett, úgy szorítottam a könyvolvasómat.

Roxana története tehát nem tudott megnyerni magának, semmiféle pozitív érzést nem váltott ki belőlem, mert vagy a lelketlen viselkedése miatt bosszankodtam - és ostoroztam magam az előítéleteim miatt, vagy pedig a nemi kettős mérce igazságtalanságai felett dühöngtem - egyik sem volt kellemes.