Végre-valahára megtörténik a nagy fúzió, Rice vámpíros és boszorkányos-táltosos mondaköre egy kötetben, egy történetben kap méltó lezárást - legalábbis a regény elején ezt hittem én is, és valószínűleg az írónő is. Aztán sem a könyv, sem az idő nem igazolta várakozásainkat: a Blood Canticle csupán fájóan erős közepesre sikerült, Rice pedig egy kis kitérő után visszatért a biztos megélhetést jelentő vámpíros regényekhez és azóta is újabb részekkel toldja meg Lestat történetét - majd kijelenti, hogy ez már tényleg az utolsó. Lehet jobb is, hogy ez mégsem a Vámpírkrónikák utolsó része, mert annak elég kiábrándító lenne, márpedig 9 éven át a sorozat rajongói abban a hitben éltek, hogy ennyi és nincs tovább. Köztes résznek még csak-csak elmegy, és inkább tekintsük is annak, míg Rice egyszer tényleg rászánja magát hogy méltó búcsút vegyen kedves vérszívóitól.

Szóval ez egy közepes vámpírregény Anne Rice tollából, ami még így is elég jónak számít más hasonló témájú könyvekhez képest, de azért az írónőtől megszoktunk egy színvonalat és abból elég nehéz engedni. Lestat visszatér mint a történet narrátora, és ez mindenképpen felpezsdíti a hangulatot, annyira pofátlanul és szeretnivalóan hiú. Belecsöppen a Mayfair-Blackwood univerzumba, de valahogy sem a modern technológia, sem a kényelmes paloták nem állnak jól neki. Lestat de Lioncourt okostelefonnal a kezében, pihe-puha baldachinos ágyban várja a napnyugtát? Teljes képzavar. Aztán megtörténik a dramaturgiailag elkerülhetetlen fordulat, és a két sorozat főszereplője, Lestat és Rowan Mayfair egymásba szeretnek. Lestat, mint remegő térdű hősszerelmes? Még teljesebb képzavar. Nyoma sincs a könyörtelen, szépséges, cinikus vámpírnak, akit Rice a sorozat második részében életre keltett és egész univerzuma fő alakjává léptetett elő.

Ha pedig Lestat karaktere nem működik, a mellékszereplőket sem tudja "felhúzni". Quinn és Mona párosa halovány, és Rowan helyét sem találni a történetben. A táltosok szerepeltetése pedig csak felesleges időhúzás. Valójában jobban belegondolva sem a vámpírok, sem a boszorkányok, sem pedig a táltosok cselekményszála nem kapott tisztességes lezárást, ami komoly hiba még akkor is, ha Rice nyitva akart hagyni egy kiskaput, hogy később folytathassa Lestatról szóló regényeit (ahogy az meg is történt). Egy tízrészes sorozat végigolvasása után nem erre számít az ember, hiába nem volt könnyű dolga az írónőnek a magasra tett mérce miatt. A vérbeli (he-he) rajongók, akik képesek voltak végigrágni magukat Lestat és a többi vámpír összes kalandján úgyis kitartanak majd, de újakat így már nehéz lesz szerezni.