Néhány, hazájától meglehetősen távolra szakadt angol és amerikai éli világát Franciaországban, majd Spanyolországban. Utazgatnak, megszállnak itt-ott, délben reggeliznek, éjszaka vacsoráznak, beszélgetnek egymással, a helyiekkel, és rengeteget isznak - egyszóval remekül érzik magukat. Mindez azonban csak a felszín, a látszólag pehelykönnyű történet több értelmet nyer, ha tudjuk róla, hogy a két világháború között játszódik. Miért is? Pontosan illusztrálja azt az átmeneti állapotot, amit az I. világháború "elveszett nemzedéke" átélhetett. Túlélték a borzalmakat, elvileg örülni kéne a jelennek, élvezni az életet, ám a megtapasztalt szörnyűségek nem múlhatnak el nyom nélkül. A legtöbben elvesztették gyökereiket, és csak keresik a helyüket a világban. A társadalom is átalakulóban van, a múlt századi értékek, tradíciók a lövészárkokban maradtak - és nem jöttek újak a helyükre. Ebben az érték-vákuumban aztán az emberek többsége elveszti a mankót, ami a helyes döntések meghozásához segítené, minden bizonytalanná, viszonylagossá válik. Így fordulhat elő, hogy egy "Lady" egymagában utazgat férfiakkal, akik közül egyik sem a férje. Így fordulhat elő, hogy intenzív flörtbe bocsátkozik szinte minden utastársával (és nem csak velük). És így történhet meg, hogy ez csak minimális botrányt okoz. 

Főhőseink látszólag gondtalanul utazgatnak tehát Dél-Franciaországban, majd nagy érdeklődéssel kísérnek figyelemmel egy spanyol fiesztát és bikaviadalokat Pamplonában, de ha kicsit jobban szemügyre vesszük őket, feltűnhet bizonytalanságuk, gyámoltalanságuk és leginkább: őrjítő magányosságuk.