Ahhoz, hogy ezt a remekbe szabott könyvet megfelelően értékelni tudjuk, két dolog szükséges: 1. felejtsük el, amit eddig a zombis horror-klisékről gondoltunk, 2. felejtsük el a regényből készült filmet. Ha ezek megvannak, dőljünk hátra, és biztonságos otthonunk kényelméből csodálkozzunk rá arra az alapos, minden részletre kiterjedő világégés-szimulációra, amit Brooks holmi idétlen zombis címmel lerakott elénk. Félreértés ne essék: rengeteg "zombi" (vagyis egy ismeretlen vírustól élőhalott gyilkológéppé váló ember), vérontás, horrorisztikus epizód szerepel a kötetben, de a hangsúly nem ezeken van, hanem a világméretű katasztrófa globális társadalmi hatásain. Brooks egy, a háború vége után 10 évvel készült tanulmánynak álcázza regényét, amiben túlélők mesélnek magukról és az átélt szörnyűségekről. Okos húzás ez az írótól, hiszen minden interjú egy-egy mini-történet, ahol egyből az események sűrűjébe csöppenünk, nincs üresjárat, nincsenek fölösleges körök.

A dokumentarista-jelleg másik nagy előnye, hogy rendkívül változatossá teszi a regényt, mivel ily módon számos országból számos társadalmi csoport képviselője szólalhat meg, sokkal színesebb képet adva, mint a hagyományos, egy főszereplős szerkezet. Egyszerűen lenyűgöző, hogy Brooks milyen valósághűen modellezi egy zombi-apokalipszis politikai, gazdasági, katonai vagy pszichológiai következményeit. Olyan éleslátással elemzi a társadalmi struktúrák, a modern gazdaság vagy a politikai erőviszonyok felbomlását, hogy magunk is elhisszük: ez tényleg így történne meg. Ráadásul nem csak az Egyesült Államokra fókuszál, hanem a világ többi részére is, így azt is megfigyelhetjük, hogy a különböző kultúrák mennyire eltérően reagálnak egy ilyen méretű katasztrófára.

Ezt a sokszínűséget leginkább csak kiragadott részletekkel tudnám érzékeltetni, ezért következzen néhány epizód, ami igazán megfogott:

• a gyógyszeripari nagyvállalat főmoguljának cinikus vallomása, aki még a zombi-vírus ellen is képes volt hamis gyógyszereket piacra dobni, majd gusztustalanul meggazdagodni
• a Nemzetközi Űrállomás önkéntesei, akik 3 évig keringtek odakint az űrben, hogy az utolsó megmaradt űrhajóra felügyeljenek, hiszen ki tudja, képes lesz-e újra az emberiség ilyen technológia kifejlesztésére
• a renegát kínai tengeralattjáró kalandjai, akik szembeszállnak saját vezérkaruk idiotizmusával, miközben felfedeznek egy hajókból álló új "kontinenst", ahol a túlélők próbálnak új életet kezdeni
• a kubai férfi beszámolója, aki elmeséli, hogy fogadták az USA-ból gumicsónakon érkező menekülteket...
• az amerikai alelnökkel készült interjú, amiben a társadalom újraszervezéséről beszél: hogyan osztották kategóriákba az embereket tudásuk hasznossága szerint, hogyan eshetett meg, hogy az egykori ügyvéd/menedzser/tanácsadó/PR-os a ranglétra legalján találja magát, és az egykori földműves/kovács/iparos oktatja

Az emberi reakciók teljesen hitelesek: voltak, akik hasznot húztak mások szenvedéséből, akadtak páran, akik feláldozták magukat a többiekért, a többség viszont a saját és szerettei életét próbálta menteni. Senki sem úszta meg viszont maradandó lelki sérülések nélkül, és az is biztos, hogy a világégés előtti életét mindenki elfelejtheti. Külön hálás vagyok az írónak, amiért nem próbálta valami nagyszabású befejezéssel, semmitmondó erkölcsi tanulsággal lezárni regényét. A zombik támadásából valószínűleg ugyanannyit tanulna az emberiség, mint a két világháborúból.