Kis magyar valóság. Ha akarom, könnyfakasztó vígjáték (főleg, ha a belőle készült filmet is felidézem), aminek legendás mondatait a mai napig emlegetjük. Ha viszont úgy akarom, akkor elég elkeserítő képet tár fel a vidéki magyar társadalomról, amiből nem hiányzik a családon belüli erőszak, a kiskorúak kizsákmányolása, az alkoholizmus és a tudatlanság. El lehetne indulni a manapság divatos irányba, és minden múltbeli alkotást korunk hiperérzékény szűrőin engedni át, újrakeretezni a klasszikusok értékrendjét, így egy elkeserítő szociológiai tanulmányként szolgálhatna Rideg Sándor regénye. Gyermekvédőkként siránkozhatnánk Regős Bendegúz abúzussal teli gyerekkorán, feministaként dühönghetnénk a "Banya" háztartásban betöltött, már-már szolgai pozíciója miatt. Rendszeres ingázóként bosszankodhatnánk a bakter munkamorálján, állatvédőként a Riska tehén bántalmazásán. Mai szemmel annyi helyen lehetne belekötni a regénybe, hogy minden oldalhoz állíthatnánk egy ombudsmant. Cincálgathatnánk, elemezhetnénk, és ezzel szépen ki ölnénk a lényegét: a humort. 

Rideg Sándor bevallottan nevettetni szeretett volna művével, miközben persze a fenti igazságtalanságok sincsenek benne megszépítve. Egyszerűen csak azt az utat választotta, hogy humorba burkolja társadalomkritikáját ahelyett, hogy hőbörögne vagy negativitást árasztana. Persze ebben benne van annak a lehetősége is, hogy kárörvendve röhögünk mások butaságán, ami juj-juj, személyiségi jogokat sért - de ezek a karakterek sosem voltak valóságosak, csupán pózok, képek és embertípusok vázlatai. Ahelyett azonban, hogy tovább osztanák amúgy is százféleképpen szétszabdalt társadalmunkat, Rideg szereplőinek sikerült egy közös kapcsolódási ponttá válnia a kultúránkban, egy olyan alapvetéssé, aminek felidézésekor végre egy nyelvet beszélünk.