Tüdőm beszívja az Idő szelét,
melyben sívó homok szitál…
Ideje volt már szerét ejteni a sci-fi klasszikus elolvasásának, noha sejtettem előre, hogy nem fogja könnyen adni magát. Mi is lenne kézenfekvőbb, mint a regény fő helyszínéül szolgáló sivataghoz hasonlítani: látszólag egy élettelen, barátságtalan, kopár szöveg, ami homoktengerként terül szét előttünk. De aztán ez a homok kezd beszivárogni a ruhánk alá, a Dűne gondolatai pedig a fejünkbe, és mire észbe kapnánk, már futóhomokként szippantott magába ez a semmihez sem hasonlítható hangulat. Tényleg nehéz lenne más művekkel párhuzamot vonni, főleg mivel kevés sci-fit olvastam eddig. Fennköltsége, grandiózus világteremtése mindenképp a Gyűrűk Urát idézi, de nem egy elképzelt univerzumban, hanem a nagyon távoli jövőben játszódik. Van benne a Trónok harca ármánykodásából és politikai játszmáiból, mínusz sárkányok és szex. A Csillagok háborúja bolygókon átívelő családtörténetére is emlékeztet, jóval kevesebb pjú-pjúval.
A regény talán legérdekesebb motívuma a főhős körüli legenda kialakulása. Minden fejezet Paul Atreides (alias Muad'Dib) egy bölcsességével kezdődik, amit róla szóló könyvekből "gyűjtött ki" a szerző. Olyan, mintha Jézus Krisztus életrajzát jelen időben olvasnánk, és a Bibliából vett idézetekkel megtűzdelve. A történetek többsége már legendássá vált karakterekről szól, de itt egy fiatal trónörökös a szemünk előtt válik először a család fejévé, majd egy törzs vezetőjévé, végül pedig egy egész bolygó urává. Ráadásul ezt a folyamatot egyszerre követhetjük mások szemén át és a fiú gondolatain keresztül is. Paul Messiás-tudatának kibontakozása rengeteg kérdést vet fel a vallás és hatalom kapcsolatáról.
Rengeteg könyvnél róttam már fel hibának, hogy a karakterek nem szerethetők - sajnos itt sincs ez másként. Nem arról van szó, hogy egysíkúak vagy érdektelenek lennének, ellenkezőleg, akadnak köztük rendkívül összetett személyiségek (például Paul anyja, Jessica), azonban annyira hiányzik az érzelmi töltet, a karaktereket összekötő kapocs, hogy olvasóként is nehezen tudok kötődni hozzájuk. A legtöbb szereplő olyan kiképzést vagy neveltetést kapott, aminek alapvetése az érzelmek leplezése, elnyomása, a higgadtság minden körülmények között megőrzése. Sajnos ez annyira sikerült nekik, hogy többen még a gondolatok szintjén sem jutnak el odáig, hogy kifejezzék örömüket, bánatukat vagy más emberi gyarlóságukat. Minden logikus, száraz és tényszerű, a párbeszédektől kezdve a szereplők belső gondolatfolyamainak utolsó morzsájáig.
Megfogadtam magamban, hogy nem fogok pusztán a karakterekhez fűződő érzelmeim alapján ítéletet mondani a műről, mert más szempontból annyi érték és tudás van benne felhalmozva, amit nem lehet csak érzelmi alapon lesöpörni az asztalról. Herbert ugyanis kitalálta és a legutolsó részletéig kidolgozta egy bolygó ökoszisztémáját, az arra épülő gazdasági és kereskedelmi rendszert, valamint a rajta kiépült kultúrát annak hiedelemvilágával és szokásaival. Ráadásul mindezt sikerült élvezetesen is tálalnia, így bár néha úgy éreztem, hogy agyonnyom az irdatlan mennyiségű információ, mégis újabb és újabb részletekre voltam kíváncsi. Főbb vonalakban az Arrakis bolygóról van szó, amit a lakói Dűnének hívnak. Ez egy sivatagos bolygó, amin a legnagyobb kincs a víz és a titokzatos Fűszer. Mindkettő fontos szerepet kap a történetben, de Arrakis őslakosainak, a fremeneknek az életében is. Egy vízhiányra épülő kultúrát ismerhetünk meg, ahol számunkra elképzelhetetlen értéket jelent a víz, speciális védőruházat nyeri vissza a test elpárolgott nedvességét (más testnedvekről nem is beszélve), különleges berendezések gyűjtik a sátrakon lecsapódó harmatot. A sírás (saját testnedveink másokra "pazarlása") itt különleges jelentőséggel bír, az pedig, ha valaki a lábunk elé köp (ugyanezen okból) hatalmas megtiszteltetés. A Fűszer pedig körülbelül olyan gazdasági jelentőséggel bír, mint nálunk a kőolaj, ez az alapanyaga az összes fontos technológiának, ezért minden család szeretné megkaparintatni az Arrakis-t, ami ennek az erőforrásnak az egyetlen lelőhelye. Nem csupán gazdasági szerepet tölt be, egyfajta drogként hat az emberi szervezetre, emiatt a vallási szertartásokban is nélkülözhetetlen, de a fremenek a kávéba is ezt teszik.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul Paul Muad'Dib és választott népének sorsa, de kicsit ki is kell pihennem az első kötetet. A Dűne egy olyan sci-fi klasszikus, ami mára a popkultúra alapvetése lett, de mélyén megbújó társadalmi kérdések, filozófiai problémafelvetések a komolyabb olvasókat is kielégítik. Akiket pedig mindez elriasztana, azoknak csak annyit mondok: óriás homokférgek!
