"The wider we read the freer we become." /Jeanette Winterson/

litfan

litfan

Jeffrey Eugenides: The Virgin Suicides /Öngyilkos szüzek/ (1993)

2014. október 12. - Barbie66

virgin suicides 2.jpg"Megölték magukat, a haldokló erdeink miatt, a propellerek miatt, amelyek megcsonkítják a tengerből inni felmerülő lamantinokat; megölték magukat, mert látták a feltornyozott gumiabroncsok piramishegyeit; megölték magukat, mert nem találták a szerelmet, amelyet egyikünk sem tudott volna megadni nekik. Mindent egybevéve, a Lisbon lányokat gyötrő kínok egyetlen, egyszerűen levezethető okra mutattak: nem tudták elfogadni a világot úgy, ahogy kapták, telis-tele hibával."

Nagyon nehéz bármit is írni egy regényről, ami olyan kényes témát feszeget, mint az öngyilkosság - kiváltképp, ha öt fiatal lánytestvér öngyilkosságáról van szó. Egy álmos, amerikai kisvárosban járunk, talán a 60-as években, a szexuális forradalom idején. Mintacsaládok élik mintaéletüket csodaszép házaikban, mindenki boldog, elégedett és sikeres, mindenki képes átvészelni az értékválságot, a társadalom átrendeződését. Kivéve Lisbonékat. Ők nem találják helyüket ebben a felfordulásban, és makacsul ragaszkodnak valami elvont, ósdi, merev erkölcsi szabályhoz, ami sehogyan sem illik ebbe a világba. Kamasz lányaik nem jeffrey eugenides.jpgmehetnek sehova, nem hívhatnak át senkit és nem hallgathatnak modern zenét. Szinte érezni lehet a feszültséget, ami az öt tini bebörtönzésével csak gyűlik és gyűlik. Mivel nincsenek normális kortárs kapcsolataik, a lányoknak fogalmuk sincs, hogyan kell viselkedniük bizonyos helyzetekben, és ez egyre furcsább és aggasztóbb tettekben nyilvánul meg (azóta tudjuk, hogy ezek "segélykiáltások", az öngyilkosságot fontolgatók vészjelzései a külvilág felé). Aztán mikor rászánják magukat (gondos előkészületek után) életük eldobására, már késő. A szülők, az utca kis közössége, a sajtó és a pszichológusok sem tudnak mit kezdeni az esettel, magyarázataikkal a felszínt kapirgálják, vagy közhelyeket puffogtatnak. 

Ezt a furcsa történetet még különösebbé teszi a narrálás módja, ugyanis nincs konkrét mesélőnk, végig többes szám első személyben olvashatók az események. Éles ellentét érezhető mi (mesélők, többnyire a lányok iskolatársai, ugyancsak kamasz fiúk) és ők (Lisbon-lányok) között, ami egyrészt kiemeli a tényt, hogy a lányok mennyire kívülállók voltak saját közösségükben, másrészt egyfajta rajongásszerű, pátoszos hangot ad jellemzésükhöz és a történtek leírásához. A Lisbon-lányok szinte már nem is emberi lények a fiúk szemében, virgin suicides.jpgakik mániákusan gyűjtenek minden információ-morzsát, ami rajongásuk tárgyaihoz köthető. Maga a regény is ezeken a töredékeken, elkapott beszélgetéseken, beszámolókon, innen-onnan hallott értesüléseken alapul, így számos esemény homályban marad. Csak egy dolog világos: öt kamaszlány véget vetett az életének, de hogy mi okból, arról csak sejtéseink vannak. Felfoghatjuk a regényt éles társadalomkritikának, hiszen a lányok hiába kértek segítséget, nem kaptak: az átlagemberek nem tudnak mit kezdeni azokkal, akik egy kicsit is mások, mint a többség. Társadalmunknak (nem csak az amerikai jóléti világra gondolok) nincs válasza azok számára, akik nem tudják elfogadni a világot olyannak, amilyen, és önszántukból itt hagyják azt. Gyengének, önzőnek bélyegezzük őket, pedig elképzelhető, hogy ennél mélyebb, spirituálisabb magyarázatuk is van tettükre: egyszerűen rossz helyen, rossz korban születtek, ahogy talán az öt Lisbon-lány is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://litfan.blog.hu/api/trackback/id/tr426783201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása