Egyre különösebb fordulatokat vesz Sapkowski közép-kelet-európai fantasy-je, és egyre jobban tetszik, hogy nagyon nem amerikai, nagyon nem tipikus és egyáltalán nem kiszámítható. Nem vezet egyenes út a végkifejlethez, sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy lesz-e valaha végkifejlete a regényeknek. Lehet, hogy a kacskaringós, girbegurba ösvény, amit hőseink taposnak, nem is vezet sehova, csak körbe-körbe bolyonganak rajta - és mi is velük. De mostanra már minden elvárást elengedtem, és csak élvezem az utazást Geralt és Ciri világában.

Pedig ez a világ ebben a részben igazán brutális oldalát mutatja. Végre kiderül, mi is történt Cirivel azóta, hogy otthagyta az útonállók csapatát és eltűnt. A kislány, aki menekülő hercegnőnek, aztán vajáklánynak, majd varázslónőnek gondolta magát, nincs többé. A rengeteg átélt szenvedés, megaláztatás és fájdalom hatására teljesen kifordult önmagából, és már azt sem tudja, kicsoda. Nincsenek mellette azok az emberek, akikben bízhatott és akik segíthetnék. Teljesen magára maradva kell szembenéznie mindazokkal, akik valamilyen okból el akarják fogni, hogy váltságdíjat kapjanak érte, hozzákényszerítsék egy vadidegen és gyűlölt férfihez, vagy megkínozzák, esetleg megcsonkítsák, rabszolgaként tartsák, vagy egyszerűen csak megöljék. Sokszor elvesztettem a fonalat, hogy éppen ki és miért üldözi Cirit, de az állandó veszélyérzet és fenyegetettség mindig áradt a lapokról. 

Ciri hányattatásai mellett elenyésztek Geralt és csapatának kalandjai, Yennefer pedig alig szerepelt ebben a kötetben. Úgy tűnik, hogy az ő idilli hármasuk már sosem lesz újra együtt, és mintha már ők is megsejtették volna ezt. Geralt egyre kevesebb reménnyel és elszántsággal igyekszik Ciri megmentésére, hiszen még azt sem tudja biztosan, hogy él-e a lány. Másrészt új társai sorsáért is felelősséggel tartozik, és egyre szorosabb kapcsolat fűzi össze őket.

Ezekhez a furcsa, girbegurba sorsokhoz sokat hozzátesz még a könyv töredékes szerkesztése, az ugrások az időben és a nézőpont-karakterek között. Az események gyakran teljesen új megvilágításba kerülnek attól függően, hogy ki és hogyan emlékezik vissza rájuk. Közben pedig ott vannak a mindenféle idézetek a fejezetek elején, hol Kökörcsin a történet idején csak készülő krónikájából, hol más munkákból, amik mind arra utalnak, hogy Geralt és Ciri története itt még korántsem ért véget, sőt, az idők során legendává vált. Az utolsó részből talán végre kiderül, miért.