Természetesen a magyar művek sem maradhatnak ki a Holokauszt-irodalomból, erre a legjobb példa Kertész Imre alkotása. A Nobel-díjas alkotás csak a magyarokat ismét a figyelem középpontjába állító esemény után lett közismert nálunk, sőt, már-már divatos is lett, készült belőle film is... jobb később, mint soha ugye. Nem akarok képmutató lenni, én is csak ekkor hallottam először a könyvről, ekkor olvastam is el - ebben persze közrejátszott az is, hogy érettségi tétel is lett belőle. Ebben is egy áldozat sorsát ismerhetjük meg, de Gyuri története körülbelül ott kezdődik, ahol Anne-é véget ér. Anne naplójából megismerjük azt, hogy mit vesztett el, Gyuri pedig azt mondja el, hogy mi történik azokkal, akik túlélik a borzalmakat. Az egész mű legmegdöbbentőbb vallomása, - amit talán sok túlélő is oszt - hogy hazatérve nem találja a helyét, mintha visszavágyna a táborba, annak is megvan a maga "nosztalgiája". Számomra ez azt is példázza, hogy az emberek mennyi mindent képesek megszokni, elfogadni, sőt még meg is szeretni.

A harmadik nagy csoport akit a holokauszttal kapcsolatban emlegetni szoktak az áldozatok és az elkövetők mellett, azok a segítők, a hősök, akiknek sok zsidó az életét köszönheti. Egy ilyen embernek állít emléket Keneally is. Nyilván ez a történet is eléggé ismert, hiszen film is készült belőle (amit még nem láttam), szóval ismét maradok a szubjektív szempontoknál. Nehéz olvasmány, én legalábbis nem tudtam, csak kis részletekben haladni vele, egyrészt a száraz, dokumentarista stílusa miatt (igaz, ezt a könyv elején be is ismeri - nem mintha ez valamiféle bűn lenne), másrészt az ebből következő részletes, szemléletes ábrázolásmód miatt (kínzások, szenvedések képei). Nem szeretem az öncélú gusztuslankodást, de gyanítom, hogy itt azért bőven többről van szó. Sok embernek talán csak a könyv és a film volt az egyetlen hozzáférhető információforrás a holokauszt eseményeiről, és a történelemkönyvek mellett innen kaphattak képet a borzalmas és szégyenletes történésekről. Mindezek alapján azt mondanám, hogy olvassák el azok, akik a téma iránt fogékonyak, és nem rettennek vissza a nyomasztó képsoroktól - és olvassák el azok is, akik még mindig kételkednek, és még mindig további bizonyítékokra várnak.

Ha már a Holokauszt-irodalom került elő, akkor mindenképpen meg kell említeni Anne Frank naplóját, hiszen ez egy alapműnek számít. Ha az előző könyv egy elkövetőt mutat be részlesetebben (amúgy éppen 50 évvel később), akkor a napló kiegészítésének is tekinthető, hiszen itt egyértelműen az áldozatokat ismerjük meg. Mivel az Anne Frank naplójának történetét szinte mindenki ismeri, már a könyv elején tisztában vagyunk a tragikus végkifejlettel... Ennek ellenére érdemes végigolvasni, mert a sok borzalom (amikre csak utalások történnek) egyrészt nagyon tanulságos (lásd Jobbik és a neonácik), másrészt Anne optimizmusa, emberekbe vetett hite valahogy mégis pozitív végkicsengést ad a műnek. Amit még nagyon érdekesnek találtam, az Anne hihetetlen tehetsége: 14-15 éves kora körül írta naplóbejegyzéseit, mégis mély gondolatok és jól megfogalmazott mondatok jellemzik ezeket - ez csak a tragédiát erősíti: mit lehetett volna belőle, ha...

A könyvet csak tegnap fejeztem be, szóval még friss az élmény. Egy újabb Holokauszt-témájú könyv, de most nem az áldozatok, hanem az elkövetők szemszögéből bemutatva. Elég kontrasztos abból a szempontból, hogy az első felében egy szerelmi történetet ismerünk meg, sok erotikus részlettel, majd egy hirtelen váltással kapjuk a "Holokauszt-sokkot". Sajnos már láttam filmen, így nem volt akkora meglepetés, de még emlékszem, akkor hogy kiakadtam. Ha őszinte akarok lenni, az első fele sokkal jobban tetszett, még akkor is, ha tudom, hogy a másodikban van a tartalom, a mondanivaló - az én ízlésemnek túl filozofikus (ez talán azért is lehet, mert a szerző maga is jogász, illetve jogtörténész). Ami leginkább bántotta az igazságérzetemet, az az, hogy a fiú élete is tönkrement, hiszen képtelen volt egy normális párkapcsolat kialakítására felnőttként,a kamaszkori szerelmét kereste minden nőben.