Természetesen a magyar művek sem maradhatnak ki a Holokauszt-irodalomból, erre a legjobb példa Kertész Imre alkotása. A Nobel-díjas alkotás csak a magyarokat ismét a figyelem középpontjába állító esemény után lett közismert nálunk, sőt, már-már divatos is lett, készült belőle film is... jobb később, mint soha ugye. Nem akarok képmutató lenni, én is csak ekkor hallottam először a könyvről, ekkor olvastam is el - ebben persze közrejátszott az is, hogy érettségi tétel is lett belőle. Ebben is egy áldozat sorsát ismerhetjük meg, de Gyuri története körülbelül ott kezdődik, ahol Anne-é véget ér. Anne naplójából megismerjük azt, hogy mit vesztett el, Gyuri pedig azt mondja el, hogy mi történik azokkal, akik túlélik a borzalmakat. Az egész mű legmegdöbbentőbb vallomása, - amit talán sok túlélő is oszt - hogy hazatérve nem találja a helyét, mintha visszavágyna a táborba, annak is megvan a maga "nosztalgiája". Számomra ez azt is példázza, hogy az emberek mennyi mindent képesek megszokni, elfogadni, sőt még meg is szeretni.