Az első Murakami könyv után azt mondtam, hogy az író kap még egy esélyt, ami most jött el. A két mű között eltelt idő jót tett a regénynek, sokkal letisztultabb, a szerző egyéni hangja is markánsabban jelenik meg. Főhősünk ismét egy egyszerű átlagember, aki különc barátján keresztül egészen furcsa kalandokba keveredik. A japán író apró mozzanatokból, emlékfoszlányokból épít fel egy megmagyarázhatatlan, zavarbaejtő konstrukciót, észrevétlenül billentve át minket a hétköznapi és a felfoghatatlan dolgokat elválasztó határon. Ezeket az építőelemeket Murakami ismét a különféle szereplők történeteiben adagolja, ám ezúttal sikerült eltalálnia az arányokat, és a beékelt epizódok nem szabdalják túlságosan szét a cselekményt. 

Érdekes megfigyelni az egyszerű kispolgári életet élő főhősünk (akinek még a nevét sem tudjuk) és a társadalmi normákra fittyet hányó Szumire kapcsolatát - hogyan kacérkodik a gondolattal, hogy kilépjen eddigi életéből, és jut el arra a pontra, ahol választás elé kerül. Talán ez a kettősség a regény fő motívuma, amit fiatal felnőttként gyakran megtapasztalunk: be kell állni a sorba, egzisztenciát  építeni, számlákat befizetni, levinni a szemetet, miközben lényünk másik fele vígan üldözné tovább gyerekkori álmait. Boldogságunk talán azon is múlik, mennyire sikerül a két énünknek "félúton találkoznia".