Az angol szerző elég komoly novellacsokrot tett le debütáló műveként az asztalra. Van itt minden: vérfertőzés, perverziók és traumatizáló kapcsolatok. Mellbevágó élmény ilyesmiről olvasni, de McEwan képes arra, hogy művészi szintre emelje ezek bemutatását. Nem szépíti vagy enyhíti a testi vagy lelki abuzálás tényét, hiszen arra nincs mentség, hanem mélységet ad: utánamegy annak, hogy honnan is erednek ezek a kicsavarodott érzelmek, milyen háttérrel rendelkezhet egy ilyen személy. Nem menti fel bűnei alól, de nem is tetszeleg a vádló erkölcsi fölényében, mindössze elénk tesz karaktereket, élethelyzeteket, és ránk hagyja, milyen ítéletet hozunk róluk.

A nyolc novella együtt hatásos igazán, a számos visszatérő motívum megerősíti egymást. Ilyen például a vizek, vízpartok, folyók szerepeltetése: jelenthetnek megtisztulást, de halálos veszélyt is egyben. Gyakran megjelenik a szerepjátszás is, például a testvérek papás-mamás játékában, egészen a különc nagynéni beöltözős vacsoráiig, amire fiatal unokaöccsét kényszeríti. A legrövidebb történetben egy színjátszó csoportot látunk egy intim jelenet próbája közben, ahonnan végül csak azt a párt űzik el, aki nem játszik szerepet.

A legtöbb történet kiindulási pontja valamilyen gyermekkori trauma, egészségtelen szülő-gyerek viszony. Az egyikben például egy anya kisbabaként neveli kamasz gyerekét, nem engedi felnőni, így a fejlődésben megrekedt fiú egész életében az anyaméhbe vágyik vissza - így kerül egy szűk és sötét szekrénybe. A novellák főszereplői kamaszok, akik a gyerekkor és a felnőtt élet határmezsgyéjén kóborolnak - ez egy igen labilis időszak, és McEwan megmutatja nekünk a sötétebbik oldalát.

Akadnak egészen sokkoló darabok is a sorban, amik már Stephen King egy-egy agyamentebb ötletére hajaznak, de McEwan végig képes megőrizni egységes stílusát, hangulatteremtő erejét, amik később majd olyan remekeiben bontakoznak ki igazán, mint a Vágy és vezeklés.