Végre egy olyan regény a 17. századból, ami befogadható, elolvasható és már-már élvezhető is. Az Oroonoko jelentőségét nem irodalomtörténészek aggatták rá, hanem az egyszerű olvasó is könnyűszerrel megérheti: ez az első olyan irodalmi alkotás, ami a feketéket jóindulattal és elfogadással közelíti meg. Természetesen hosszú út vezet még a teljes egyenlőségig, és sok jelenetnél felszisszen a 21. századi, felvilágosult olvasó (vagy elégedetten csettint, nagy az Isten állatkertje), mégsem vitatható el Aphra Behn toleráns és pozitív írásmódja.
Oroonoko egy afrikai herceg, aki kivételes tulajdonságokkal rendelkezik: művelt, intelligens, bátor, erkölcsös és délceg. Beleszeret a szintén tökéletes Imoindába, ám őt a király is kiszemelte magának. Több szerencsétlen fordulat után elszakadnak egymástól és rabszolgák lesznek. További, ezúttal szerencsés fordulatok után újra egymásra találnak, és Oroonoko kirobbant egy rabszolgalázadást. A két hősszerelmes sorsa a felkelés leverésével megpecsételődik, egészen kegyetlen és tragikus módon zárul történetük.
Miután elismertük Behn kétségkívül újító és merész "faji" megközelítését, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a társadalmi osztályok terén nem sikerült ugyanilyen elfogadónak lennie. Vagyis a regény szempontjából jelentős fekete személyek egytől-egyik a helyi arisztokrácia tagjai, a köznép ugyanúgy mehet a levesbe, mint a fehérek esetében (bár ez is egy módja az egyenlőségnek...). Oroonoko-t még a regény alcímében is "királyi rabszolgaként" nevezik, így emelve ki őt a tömegből.
Ha már kötözködés, álljunk bele rendesen: Behn regénye tipikus példája annak a pszichológiai modellnek, ami a sztereotípiák igazolását mutatja be. Leegyszerűsítve a "kivétel erősíti a szabályt" törvényeként lehetne leírni ezt a jelenséget, amikor azt mondjuk, hogy "én ismerek feketéket/cigányokat/zsidókat (hogy csak a leggyakoribb előítéleteket említsem), de AZOK rendesek...". Behn ugyanezt teszi amikor a remek tulajdonságokkal rendelkező Oroonoko-t (és párját, Imoindát) a többi fekete bőrű ember fölé helyezi. Ők azok a kivételes egyének, akik piedesztálra emelésével azt a csüggesztő üzenetet küldte (szerintem akarata ellenére) a többi, egyszerű fekete rabszolgának Behn, hogy "ha majd ti is ilyen szépek és okosak lesztek, csak akkor lesztek méltók a figyelmünkre".
Miután így szétcincáltam az egyik első angol regényt, lezárásként mégis újra a védelmembe venném, hiszen igazán nem fair több, mint 400 évnyi társadalmi fejlődés után elért értékeket számon kérni egy hosszú és keserves folyamat legelején álló könyvtől és szerzőjétől.