Az olaszok nagy klasszikusa tökéletes példája annak, hogyan tükröződhetnek egy nép sajátosságai a művészeti alkotásain. Anélkül, hogy a túlzott általánosítás veszélyes vizeire eveznénk, bizony megállapítható, hogy Manzoni regényéből sugárzik az élet szeretete, a játékosság és a közvetlenség - ezek a jellegzetességek a mai napig nem vesztek ki Itália lakóiból. A narráció is egészen egyedi hangvételű, mintha csak egy hangulatos kávézóban ülve, személyesen nekünk mondaná Manzoni bő lére eresztett történetét.
Hiába a valóban terjengős, sok kitérős szerkezet, a történelem, a romantika és a remek jellemábrázolás tökéletes vegyítése egy sodró lendületű könyvet eredményez. Bár a történet nem éppen fordulatokban gazdag, mondhatni egészen egyszerű, kárpótol érte a történelmi események izgalmas leírása. Ráadásul főhőseinken kívül számos mellékszereplőt ismerhetünk meg, akik bár csak érintőlegesen, mégis feltűnnek a történetben, és ha már itt vannak, megtudhatjuk, hogy kik is ők, milyenek, és miért is ilyenek, egyszóval mindenkinek pontosan tisztában lehetünk a hátterével. Ugyan a cselekményt ez nem feltétlen viszi előre, annyi bizonyos, hogy igen pontos és részletes képet kapunk a 17. századi olasz társadalomról, ami Manzoni nem titkolt célja is volt.
Egy szó mint száz, ehhez a kényelmesen és nagyvonalúan megírt történethez csak hasonló hozzáállással lehet nekilátni, rászánva azt az időt, amit teljes joggal megérdemel.