Egy hónap. Eddig tartott, míg elolvastam ezt a regényt. Magyarázhatnám ezt a késlekedést munkahelyi elfoglaltságokkal, a házfelújítás-költözködés tennivalóival, de a fájdalmas igazság az, hogy ha egy könyv jó, akkor bármikor tudok időt szánni rá. Az Emma pedig nem jó - vagy legalábbis nekem nagyon nem tetszett. Röviden összefoglalva egy ellenszenves főszereplő érdektelen kalandjait kínlódtam végig: egy valódi problémák és konfliktusok nélküli, tökéletesen kiszámítható végkifejletű történetet. 

Emma egy elkényeztetett, burokban nevelkedett és öntelt fiatal lány, aki ráadásul annyira jó emberismerőnek érzi magát, hogy a környezetében élők magánéletébe sem átall beleavatkozni. Egy jól időzített mondat itt, egy ártalmatlan célzás ott, és máris reményteli kapcsolatokat rombol szét, vagy éppen légvárakat épít üresfejű, naiv kislányok fejében. Mi is lehet a fordulat egy ilyen jellegű könyvben? Természetesen Emma óriási megrázkódtatások árán (értsd: sértődések és néhány elmaradt "please") ráébred, hogy semmi joga sincs mások életébe belepiszkálni, és inkább a saját érzelmi életét kéne kibogoznia. És aztán minden jó, ha vége jó, mindenki megtalálja a számítását, illetve a hozzáillő párt. Én meg végre nézhetek élvezhetőbb olvasmány után.