Különleges élmény olyan népek, népcsoportok mondáit olvasni, akik minden valószínűség szerint egyedüli rokonaink - nagy elvárásokkal tekint elébe a magyar ember az első találkozásnak, hiszen olyan jó lenne tartozni valahova, valakikhez, és nem "földönkívüliként" leledzeni Európa közepén. 

Persze nem lehet egy kalap alá venni a finnugor népeket sem, hiszen vannak közöttük civilizáltabb, a fejlettség magasabb szintjén álló csoportok, és akadnak a mai napig nomád, vagy majdnem nomád körülmények között, elzártan élő törzsek is. A történetek ennek megfelelően hol kidolgozottabbak, szimbolikusabbak, hol pedig pusztán a szájról-szájra terjedő mendemondák szó szerinti lejegyzései. Közös vonás bennük a képszerűség, azaz a sorokat olvasva megelevenedik előttünk a tajga fenyőillata, a hómezők fehérsége vagy éppen a téli farkasordító hideg. Bizony, kemény világban éltek/élnek rokonaink, irigykedve gondolhatnak a Kárpát-medencében "hawaii-ozó" déli kuzinjaikra.

Egy szó mint száz, a rokonait nem választhatja meg az ember, sem az egyén, sem pedig a népcsoportok szintjén, éppen ezért a legtöbb, amit tehetünk, hogy igyekszünk minél jobban megismerni őket és ápolni a kapcsolatunkat velük.