Amikor először olvastam ezt a számos nyelvre lefordított, világszínvonalú regényt, nem értettem a kultuszt, a rajongást, ami övezi. Számomra csak egy bosszantó könyv volt egy szerencsétlen flótásról, akinek minden megadatott, mégsem tud neki örülni. Egy nyámnyila férfit láttam, aki végignyavalyogja olaszországi nászútját, majd cserbenhagyja újdonsült feleségét. Még emlékszem a mondatra, amivel összegeztem a történetet: kapunyitási pánik olasz tájakon. Körülbelül 20 éves lehettem.
Nem érthettem Mihályt, a főhőst, mert akkor még előttem állt mindaz, amin ő már keresztülment: pályaválasztás, karrierépítés, házasság - még nem választottam életpályát, sorsot, még rengeteg ajtó nyitva állt. Akkor a lehetőségek sokfélesége tűnt ijesztőnek, most pedig a döntés véglegessége. Most, hogy korban lassan utolérem, egyáltalán nem gondolom, hogy Mihály gyáva vagy nyámnyila lett volna, épp ellenkezőleg. Volt bátorsága - ha csak rövid időre is - kiugrani abból az életből, amit fiatalon választott, vagyis inkább amit a családja és végsősoron a társadalom ráerőltetett. Egy utolsó, kétségbeesett nekirugaszkodással megpróbálta kitépni magát a társadalom által körészőtt hálóból. Ez a háló ugyan biztonságot nyújt, és segít eligazodni a világ zűrzavarában, de közben fojtogat és gúzsba köt, különösen, ha olyan életre kényszerít, ami távol áll mindattól, amit fiatalon elképzeltél. Álmaink feláldozása a realitás oltárán - ez a felnőtté válás, de közben elveszítjük énünk egy bizonyos részét is. 
Mihály gyötrelmes 15 év után, amit apja cégénél gályázva, önmagát meghazudtolva és elnyomva tölt el, kiszabadul Olaszországba, ahol talán a hely varázsára is úgy dönt, hogy megszökik saját sorsa elől, és nyomába ered saját elvesztett boldogságának. Utoljára kamaszként érezte boldognak magát, úgyhogy megpróbálja megkeresni barátait, akik meghatározóak voltak számára abban az időben. A baráti társaság tagjai, élükön a teljesen csodabogár Ulpius testvérpárral persze szétszéledtek a világban. Ulpius Tamás és Éva testesítették meg a konformista nyárspolgár teljes ellentétjét, akik a saját szabályaik szerint kívántak élni, felrúgva minden társadalmi normát. Aztán amikor a társadalom mindenféle kötelességek formájában értük nyúlt, Tamás az egyetlen helyre menekült: a halálba. Ha nem élhet úgy, ahogy szeretne, akkor inkább nem is akar élni. Éva és a többi jóbarát is éli az életét, az egykori kamaszok felnőttek, már nem kergetnek ábrándokat, hanem vagy élik azokat, vagy megfelejtkeztek róluk.
Mihály tehát azzal szembesül, hogy nincs hova, nincs kikhez visszatérni, az a vonat már elment, ő pedig egy másikon zötyög hazafelé az apjával a céghez, a biztos álláshoz, a helyeslő családtagokhoz és a bólogató társadalomhoz. Félresiklott nászútja valódi szabadulást nem hozott, csak a felismerést, hogy még nem akar ettől az élettől elbúcsúzni: ha nem élhet úgy, ahogy szeretne, akkor él úgy, ahogy hagyják. De él. Aztán ki tudja, mit hoz a jövő, talán legközelebb bátrabb lesz, vagy - és erre nagyobb az esély - szépen beáll ő is a sorba, abbahagyja a kapálózást, és belesimul a rárótt szerepbe: "az attitűdök befelé kérgesednek".
Mihály látszólag cserbenhagyott felesége, Erzsi sorsa is érdekesen alakul. Olaszországból Párizsba vonatozva ő is egyfajta önismereti utazáson vesz részt. Azzal, hogy Mihály faképnél hagyta a nászútjukon, egyúttal mérhetetlen szabadsággal is felruházta. Erzsi egy bonyolult élethelyzetbe, egyfajta erkölcsi vákuumba, vagy társasági szürke zónába került: mivel férjes asszony, szabadon járhat-kelhet, ráadásul mivel férje ilyen csúnyán elbánt vele, járna neki valamiféle elégtétel. Bele is veti magát a párizsi élet forgatagába és nem sokáig lesz magányos, de a kalandoknak gyorsan vége is szakad. Erzsinek, mint a legtöbb nőnek, elég a szabad választás lehetősége, a tudat, hogy ha akarna, ráléphetne a veszélyesebb, izgalmasabb útra. Mihályhoz hasonlóan ő is válaszúthoz érkezik, és ő is marad az ismerős, meleg akolnál.
A gyönyörű helyszíneken, szépséges olasz városokban játszódó regényben tehát látszólag egyik főhős sem jut sehova, életük nagyjából ugyanabban a mederben csordogál tovább. Nincs gyökeres fordulat, nem szakítják szét láncaikat, csak kipróbálták, mennyire szorosak. Kiharcolták a választás szabadságát, hogy a végtelen, párhuzamos életút közül egy másikra lépjenek rá, de végül úgy döntöttek, hogy maradnak, ahol vannak - és ezzel a döntéssel most már nekik kell együtt élniük.
