Nehéz úgy kritikát megfogalmazni, hogy tudom milyen jó könyvet olvasok, de mégsem tetszik. Tudom, hogy jó a könyv, mert zseniális a felépítése (amire igazából csak a végén jövünk rá), mert nő és férfi kapcsolatát boncolgatja, de nem közhelyesen és mert ritka, hogy női szerző férfi narrátort szólaltat meg. 

A történet lényegében két, ellentétes pályájú ívet jár be, a jelenben Timoteo, az elismert sebész balesetet szenvedett lánya mellett állva tehetetlenül nézi végig, ahogy a 15 éves lány az életéért küzd, miközben elmeséli neki a cselekmény másik szálát, egy múltbeli viszonyát Italiával. Az egyik szál a megmenekülésé és élni akarásé, a másik pedig a pusztításé és gyászé. A regény elején és végén játszódó műtétek is ellentétes végkimenetelűek, leírásuk egy orvosi thriller izgalmait idézik fel. Timoteo életének két legfontosabb alakját láthatja kiszolgáltatott helyzetben, élet és halál között lebegve, ám lányánál nem avatkozhat közbe, szerelménél pedig hiába próbálkozik bármivel. Talán ez a hasonló élethelyzet készteti arra, hogy vallomást tegyen lánya kórházi ágyánál, és felfedje, mi rejtőzik tökéletesnek tűnő élete díszletei mögött.

Bonyolult viszonyrendszer bontakozik ki Timoteo és felesége, valamint a szeretője között, ami rámutat arra, hogy milyen mélyre el tudjuk temetni magunkban az érzéseinket, de ha egyszer felszínre törnek, óriási rombolásra is képesek lehetnek. Ezek az érzelmek a legtöbbször nem tiszták, számtalan árnyalat keveredik össze bennük. Timoteo tönkreteszi szerencsétlen Italiát a szerelmével, miközben Elsát, a feleségét sem képes boldoggá tenni. Az egyetlen ártalmatlan, őszinte és tiszta szeretet a lánya iránt mutatkozik csak meg benne.

Hiába a fenti erények, közben mégsem tetszik a könyv, mert valahogy nem sikerült megragadni Timoteo karakterét. Utálok a férfi-nő szerepekre fogni bármit is, de elképzelhető, hogy egy női szerző nem tudott úgy ábrázolni egy férfi karaktert, hogy hiteles tudjon lenni. Bár elsőre érdekes koncepciónak tűnt, lehetséges, hogy ez a regény fő problémája. Fordított esetben (férfi író-női főszereplő) is kilóghat a lóláb, bár még mindig előbb nézzük el egy női karakter sekélyességét, mint egy férfiét. A Ne mozdulj! esetében egész egyszerűen furán hatottak bizonyos mondatok a szereplő fejében: az érzelmei részletes szétcincálása, a környezetének aprólékos leírása inkább vall nőre, mint férfire - egy remek írónőre, akinek kifogástalan a stílusa, csak a főszereplő kiválasztásánál hibázott.