Míg az első résznél szinte átrepített a lapokon  - nem, nem a könyv olvasmányossága - az újdonság varázsa, a második részre igencsak megcsappan ez a lendület, mondhatni, vánszorgás lesz belőle. Az írónő (akárcsak Pavlov kutyája) kondícionálva van adott szituációkban bizonyos szavak, szófordulatok, jelzők használatára. Például Christian illata mindig "mennyei", ha pedig valami kínos vagy váratlan történik, arra mindig a "Holy shit/Holy cow!" felkiáltással kell reagálni. Értem én, hogy a mai felgyorsult világ igényei, meg könnyebb olvashatóság, de elvileg azért lesz író valaki, hogy ugyanazt a dolgot ezerféleképpen írja le, és nem azért, hogy sablon-szövegeket pakoljon egymás mögé.

A cselekményt részleteibe nem is bonyolódnék bele - egyrészt, mert nem érdemes, másrészt, hátha valaki végig akarja izgulni a teljesen kiszámítható, az eseményeket bonyolító mellékszálaktól mentes történetet. Nagy titkot nem árulok el, ha annyit "kiszivárogtatok", hogy Ana kedvéért Christian hajlandó megváltozni, és ezzel nők millióiban kelt hamis, törékeny illúziókat. Persze nagyszerű dolog olyan férfi után vágyakozni, aki tökéletes, de mennyivel csodásabb megtanulni szeretni egy valódit, annak minden hibájával együtt. A könyv térhódítása után fennáll a veszély, hogy sok nő minden pasiban Christian Grey-t keresi majd, és hatalmasakat fog csalódni. 

Bízzunk a felnőtt nők ítélőképességében, és bocsássuk meg nekik, hogy ezt a könyvet olyan magasságokba emelték, ahova egyáltalán nem való. Addig is, maradjon meg nekünk az élvezet, amit a regény kritizálása ad, és a remény, hogy ennél már tényleg csak jobb írások születhetnek.