Valószínűleg a leggyakrabban idézett író Coelho (a Facebookon legalábbis hemzsegnek bölcsebbnél bölcsebb sorai), ami talán annak köszönhető, hogy közérthetően tud elvont, spirituális témákról írni, anélkül, hogy kioktató lenne. A Tizenegy perc az erotikáról, sőt, magáról a szexről szól, ami talán a legemelkedettebb, legkülönlegesebb tevékenységünk - bármennyire sikerült is a modern világunknak elfeledtetnie ezt velünk. Hogyan is lehetne valami két ember közös, megismételhetetlen és intim élménye, ha a csapból is ez folyik? Megvesszük a sekélyes, semmitmondó erotikus könyveket, szemünk se rebben a (fél)meztelen nők láttán az újságokban, óriásplakátokon, és érdeklődve olvassuk vadidegenek tippjeit a "szakértő" oldalakon arról, hogy szerezzünk örömet párunknak.Már tizenéves korunkban "megtanuljuk" hogyan is kell viselkedni, mit kell mondani, mit hova kell tenni - a ránk erőltetett viselkedésformák és hamis ideálok miatti teljesítménykényszer nyomása alatt elfelejtünk arra figyelni, ami igazán fontos: mit is szeretnék én valójában? Mi a jó a páromnak és nekem? Megszűnik egymás felfedezésének folyamata, hiszen "bénázni" is ciki, és különben is, statisztikák harsogják, hogy egy igazi férfi hányszor, mennyi ideig és hány nővel kerül kapcsolatba...

Coelho regénye felüdülés ebben a zavaros világban, mert rámutat arra, mit is veszítünk el a fenti folyamatok miatt. Megfosztjuk magunkat attól az örömtől, amit a feltétlen, érdekek nélküli, és viszonzásra nem váró adás jelent, attól a szabadságtól, amit az előítéletek és elvárások sutba dobása jelent és végül attól az intimitástól, amit csak akkor érhetünk el, ha a testiség mellett a léleknek is legalább ugyanakkora teret engedünk kapcsolatunkban. Mielőtt még teljesen átmennék szexológusba, annyit elárulhatok, hogy Coelho ezeket a magvas és rendkívül bölcs tanulságokat egy brazil prostituált svájci munkássága kapcsán vonja le, így adva egy markáns csavart az egész regénynek.