McEwan már-már emblematikusnak mondató témaválasztásához szinte csak a szereplőket cserélgeti. Természetesen nem önismétlésről, vagy skatulyázásról van szó, mindenesetre az angol író regényei elég jellegzetesek. Visszatérő motívum az őrület, a kiszámíthatatlanság és ezek hatása a hétköznapi életüket élő főhősökre. McEwan úgy tűnik, szeret eljátszani a gondolattal, hogy véletlen események hogyan boríthatják fel bombabiztosnak hitt mindennapjainkat, kapcsolatainkat. 

Jelen esetben egy baleset szemtanújaként kerül kapcsolatba két vadidegen, és ez a találkozás kihat majd egész hátralévő életükre. Nagy szavak ezek, ám McEwan aprólékos, minden részletre kiterjedő, elemző-leíró stílusában mindez teljesen hihetőnek (és egyben hátborzongatónak) tűnik. A megszokott életünket irányító mechanizmusok csődöt mondanak, ha valami nem hétköznapival találják szembe magukat. Ugyanez érvényes a kapcsolatokra is: csak az igazán erős, kitartó érzelmek (innen a regény eredeti címe) képesek átvészelni a mindent felforgató válsághelyzeteket. 

Talán Joe és Clarissa kapcsolata is ilyen, bár köztük is felüti a fejét a bizalmatlanság és a gyanakvás. Mikor valami irracionálissal kell szembesülnünk, hajlamosak vagyunk elfordítani a fejünket, és inkább gyártunk valami más, elfogadható magyarázatot - így eshet meg, hogy Clarissa inkább képzelgéssel gyanúsítja szerelmét, semmint belássa: veszélyben vannak. Joe tehát egyedül marad, és kénytelen egyszerre bizonygatnia igazát és felvenni a küzdelmet őrült zaklatójával.