A maga eszköztelenségében is hátborzongató és lebilincselő regény King egyik legismertebb műve: nincsenek benne vámpíok, szellemek vagy zombik, csupán két ember összezárva egy mindentől távol eső házban. Hasonló volt a felállás a tíz évvel korábban írt Ragyogásban, azzal a különbséggel, hogy abban külső, megmagyarázhatatlan tényezők is közrejátszottak a főszereplő megőrülésében. A Tortúra főgonosza ezzel szemben már a kezdetektől fogva elmebeteg, állapota csak súlyosbodik a cselekmény előrehaladtával. King tehát ezúttal nem nyúl a természetfelettihez, ám ez egyáltalán nem megy a rettegés rovására. A tudat, hogy a normális, megszokott világunkból milyen könnyen csöppenhetünk egy kiszolgáltatott és iszonytató helyzetbe, bőven ad okot a félelemre. 

Mivel operál akkor az író? Mivel tölt meg több, mint 400 oldalt? A két főszereplő közti kapcsolat, Paul küzdelme az életben maradásért és józan esze megőrzéséért, valamint Annie elhatalmasodó elmebajának leírása éppen elég mondanivalót ad egy olyan írónak, aki már bebizonyította, hogy az emberi elme rejti a legsötétebb borzalmakat. Ráadásul Paul Sheldon munkáján keresztül bepillantást nyerhetünk az írói alkotófolyamatba is, ami - legalábbis számomra - szintén rendkívül érdekes téma. Az írás volt az egyetlen kapocs, ami Paul-t a régi életéhez kötötte, az egyetlen menedék, ahová a szörnyű valóság elől menekülhetett. A sors iróniája talán, hogy életének legsötétebb korszakában írja meg legsikeresebb regényét, de vajon ez elég-e a folytatáshoz? A fizikai túlélést követi-e a lélek gyógyulása?